Női kézi: 17 játékossal utazik a válogatott a Kárpát-kupára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.23. 21:17
A magyar női kézilabda-válogatott 17 játékossal utazik el Kolozsvárra a hétvégi Kárpát-kupára.

Kovacsics Anikó, a Ferencváros irányítója kisebb vádlisérüléssel küzd, ám így is elutazik Kolozsvárra.

„Még a Vardar elleni BL-mérkőzésen sérült meg a vádlimban az izom, azóta nem is léptem pályára mérkőzésen, lassan megy a felépülés, de vasárnap talán már pályára léphetek Kolozsváron. Egyelőre könnyített edzéseket tudok végezni” – mondta Kovacsics.

„A fejemben már alakul a keret, ám éppen Kovacsics Anikó sérülése miatt tizenhét játékossal utazunk ki a tornára – nyilatkozta Kim Rasmussen szövetségi kapitány a hazai szövetség honlapjának. – Az edzéseken elsősorban a védekezésre helyezzük a hangsúlyt, hiszen az mindennek a kulcsa. A felkészülési mérkőzéseken nem a számszerű eredménnyel foglalkozunk majd, hanem a játékunk javításával. Ezen a héten a fizikai terhelés is nagyobb, ez napról napra látszik is a játékosokon, a jövő hét a finomítás és a frissítés jegyében telik majd, jelenleg csak az érdekel, hogy december 5-én a csehek elleni Eb-nyitányon jól szerepeljünk. Nagyon jól, fegyelmezetten dolgoznak a lányok, elégedett vagyok velük!”

A MAGYAR NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
JANURIK Kinga (Érd), KISS Éva (Győri Audi ETO), SZIKORA Melinda (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), ORBÁN Adrienn (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők: HORNYÁK Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA), PLANÉTA Szimonetta (Thüringer HC, német)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO), KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: DOMBI Luca (Mosonmagyaróvár), KISFALUDY Anett (Érd), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), TRISCSUK Krisztina (Siófok)
Balszélsők: ERDŐSI Ildikó (Siófok), KELEMEN Éva (DVSC-TVP), SCHATZL Nadine (FTC Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea
Kapusedző: BAKOS István

A KÁRPÁT-KUPA PROGRAMJA
November 26., szombat, elődöntők

16.00: Magyarország–Hollandia B
19.00: Románia–Románia B
November 27., vasárnap
16.00: 3. helyért
19.00: döntő

NŐI KÉZILABDA EB (Svédország, december 4–18.)
CSOPORTBEOSZTÁS

A-csoport (Stockholm):
Svédország, Szerbia, Spanyolország, Szlovénia
B-csoport (Kristianstad):
Hollandia, Franciaország, Németország, Lengyelország
C-csoport (Malmö):
Montenegró, Magyarország, Dánia, Csehország
D-csoport (Helsingborg):
Norvégia, Oroszország, Románia, Horvátország
A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe.

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
December 5., 18:30: Magyarország–Csehország (Tv: M4 Sport)
December 7., 20:45: Dánia–Magyarország (Tv: M4 Sport)
December 9., 18:30: Montenegró–Magyarország (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik