Női kézi: Bíró Blanka a pocsék ősz után kitisztította a fejét

– Most már nem bújhat ki az interjú alól...
– Tudom, tudom, de nem is akarok – mondta nagy vidáman Bíró Blanka, az FTC-Rail Cargo Hungaria kézilabdacsapatának kapusa, aki parádés védéseivel fontos szerepet játszott a Fradi vasárnapi, idegenbeli 33–25-ös Bajnokok Ligája-bravúrgyőzelmében a Buducsnoszt Podgorica ellen, és a francia Metz elleni idegenbeli, valamint a német Thüringer HC elleni hazai találkozót követően egyhuzamban a harmadik BL-mérkőzésén nyújtott kiváló teljesítményt. – De egy héttel ezelőtt tényleg azt kértem, várjunk még, hogy legyen legalább három jó meccsem egyhuzamban. Tudni akartam, valóban jó formában vagyok-e.

– Ez kérdés volt?
– Ilyen pocsék ősz után? Számomra igen. Metzben csereként álltam be, és ott tényleg jól ment, utána viszont csak az volt bennem, jó volna megmutatni, hogy ez nem véletlen volt. Aztán a Thüringer HC ellen edzőnk, Elek Gábor is érezhetett valamit, mert kezdő voltam, és megint csak nem ment rosszul, de ilyenkor már az is megfordul az ember fejében, hogy előbb-utóbb jönni fog egy gyengébb nap... És a Buducsnoszt ellen ez benne is volt a pakliban. Borzasztó erős csapatuk van, és biztosan készültek is rám az utóbbi hetek után. De az elején fogtam két lövést, kivédtem egy hetest, és onnantól már csak azt kellett mondogatnom magamnak, hogy Blani, koncentrálj, bízz magadban, tedd a dolgod tovább, és nem lesz baj!

NEAGUT IS SIKERÜLT ELBIZONYTALANÍTANI

– Nem is lett – finoman szólva.
– Az biztos, hogy nem sokan nyernek ennyivel Podgoricában, ilyen első félidővel meg főleg. De ne gondoljon nagy titokra: egyszerűen csak azt tettük, ami a dolgunk volt. Figyeltünk rá, hogy a két nagyágyú, Cristina Neagu meg Katarina Bulatovics ne lőhessen szabadon, és a védők gyönyörűen kiléptek rájuk. Emlékszem, még bőven az első félidőben jártunk, mikor Neagu felugrott egy viszonylag tiszta helyzetből, ahonnan máskor ellövi a labdát, ám most továbbpasszolta – a védelmünk teljesen elbizonytalanította.

– Meg a kapus, nem?
– Á, engem azért megtréfált néhányszor, az átlövéseknél nem voltam annyira a helyzet magaslatán. Ne nevessen, mit csináljak? Maximalista vagyok.

AZT GONDOLTA, MAJD Ő MEGMUTATJA...

„Elek Gábor előre figyelmeztetett: ez lesz életem első klubváltása, hiszen eddig csak Vácon kéziztem, és most teljesen új környezetbe kerülök, újfajta terhelést kapok, ne csodálkozzak, ha nem leszek az igazi. Bólogattam, de magamban azt gondoltam, Makacs Bíró Blanka majd megmutatja, hogy nem így lesz! De így lett.”

– Nehezen fogadta el a helyzetet?
– Ahogy elindult a bajnokság, minden héten azt vártam, hogy jön végre egy meccs, amelyik átlendít a holtponton. De nem akart jönni. Gondoltam, majd a BL-ben, ám leszámítva a Szkopje elleni idegenbeli mérkőzést, amikor a padról beállva fogtam néhányat legalább, ott sem jött. Csak egy váci bajnokin védtem igazán jól, akkor viszont a saját szobámból indultam a meccsre, anyukám rakott krumpliját ettem előtte, szóval az nem volt mérvadó. És közben csak egyre idegesebb lettem, hogy mi történik velem? Tényleg Vácon hagytam volna a régi Blanit?

– Kereste a megoldást?
– Csak nem találtam. Magamra voltam dühös, hiszen én kaptam a gólokat, és Gábor hiába mondta, hogy nyugodjak meg, ne hergeljem magam, felesleges volt, ilyenkor nem hiszel senkinek, csak neked lehet igazad... Néha már úgy éreztem, mintha nem is én állnék a kapuban, edzésen is folyton magam mögül szedegettem ki a ziccereket meg a vonalról érkező lövéseket, amelyeket elvileg a legjobban védek.

– Mikor jött el a mélypont?
– A Siófok elleni hazai bajnokin, november elején. Én kezdtem, gondoltam, na, itt a nagy alkalom, erre már azokat a labdákat sem fogtam meg, amelyekről tudtam, hová jönnek. Kinéztem Gáborra, láttam az arcát, na mondom, még egy lövés, és lecserél. Jött a lövés, az sem volt meg, úgyhogy már indultam is le. Rettenetesen haragudtam magamra: Bíró, megkaptad a lehetőséget, és elbénázod? Hát gratulálok... Ráadásul ekkortájt derült ki az is, hogy nem leszek ott az Európa-bajnokságon, és valljuk be, én sem hívtam volna be magam – nem érdemeltem volna meg. Rossz volt tévén nézni az Eb-t, amíg el nem kezdődött, nem is tudatosult bennem, hogy ezt bizony nélkülem is megtartják, hiába voltam a megelőző két évben stabil válogatott... De tudtam, hogy nem volna ott a helyem. Szóval mélyre kerültem, de rájöttem, hogy ha tovább sajnálom magam, attól csak rosszabb lesz. Huszonkét éves vagyok, ne azon keseregjek már, hogy nem megy a védés. Inkább végigmelóztam a decembert. Meg elmentem kirándulni – Zakopanéban a ragyogó napsütésben, a harminccentis havat taposva kitisztult a fejem.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MILYEN ÉRZÉS VOLT A PODGORICAI „SZÁMOLÁS”, HOGYAN VÉLEKEDIK A KÖZÉPDÖNTŐ HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEIRŐL ÉS ARRÓL, MI VOLT A KULCS AHHOZ, HOGY VISSZATALÁLJON A RÉGI FORMÁJÁHOZ, KERESSE A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁT, AMELYET MÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS ELÉRHET!