Ambros Martín: Eljött az ideje, hogy leszüreteljük a munkánk gyümölcsét

– Mi történt az Atlético Madriddal?
– Ajjaj...! – mosolyodott el Ambros Martín, a Győri Audi ETO vezetőedzője, akinek együttese a Bajnokok Ligája négyes döntőjét játssza a hétvégén, és akinek egyébként „megbocsátható” módon a keddi BL-elődöntőben a Realtól 3–0-s vereséget szenvedő Atlético Madrid a kedvenc futballcsapata. – Szerintem túlságosan is arra koncentráltak, hogy majd a visszavágón kiharcolják a továbbjutást, csak addig ússzák meg valahogy. Csakhogy elég korán kaptak egy gólt, és végig hátrányban játszani azért nehezebb. Meg a Real nagyon alaposan fel is készült belőlük, plusz nála mégiscsak van egy Ronaldo...

– Ez mennyire rossz előjel?
– Mármint számunkra?

– Csak mert tavaly, ugye, mindkét csapata ugyanúgy járt: az Atlético meg az ETO is hatalmas küzdelemben beverekedte magát a BL-döntőbe, aztán a fináléban tizenegyesekkel, illetve hetesekkel kikapott. És hát ahogy most az Atlético áll...
– Most más lesz a helyzet. Az Atléticónak tényleg nincs sok esélye bejutni a döntőbe, mi viszont ott leszünk, és nyerni akarunk.

– Határozott. Ennyire elszántan készülnek?
– Épp ellenkezőleg. Már úgysem tehetünk sokat.

– Ezt, mondjuk, még nem nagyon hallottam Bajnokok Ligája négyes döntő előtt.
– Pedig így van. Hogy hogyan sikerül ez a hétvége, nem azon múlik, hogy mit csináltunk az utóbbi napokban, hanem azon a munkán, amelyet egész évben végeztünk. Már nem érdemes új trükköket kitalálni, újdonságokat begyakorolni, most már csak az a fontos, hogy élvezzük ki ezt a hetet és az érzést, hogy ismét itt vagyunk.

EL AKARNAK MERÜLNI AZ ÉLMÉNYBEN

– Tavaly nem élvezték?
– Akkor nagyon izgatottak voltunk, magamon is éreztem, hogy talán túlságosan is görcsösen akartam a BL-trófeát. És bár úgy érzem, a befektetett munka alapján meg is érdemeltük volna a sikert, mégsem jött össze. Habár a célunk most is ugyanaz, másfajta érzést társítunk mellé: nyugodtabbak, lazábbak vagyunk, tényleg el akarunk merülni az élményben, és közben persze a legjobbunkat akarjuk adni, ami viszont éppen így lehetséges. Tudjuk, mi vár ránk, úgyhogy nem szabad erőlködnünk, küszködnünk vagy szenvednünk – épp ellenkezőleg. Tavaly nyár óta azt mondogatom a lányoknak, hogy dolgozzanak keményen, és annak májusban meglesz az eredménye – hát most eljött az ideje, hogy leszüreteljük a munkánk gyümölcsét.

– Százszázalékos formában vannak?
– Szó sincs róla.

– Egyébként erre a kérdésre nagy optimistán igennel szokás válaszolni így a BL-hajrában.
– Pedig egy ilyen szezon végén szinte lehetetlen, hogy egy csapat tökéletes állapotban legyen. Gondoljon bele: a fél csapatnak olimpiai felkészüléssel és olimpiával kezdődött az idei szezonja, aztán jött a bajnokság, a BL, közben Európa-bajnokság, rengeteg mérkőzés, sérülések, különböző problémák – hogyan lehetnénk százszázalékos állapotban? De éppen az adja egy csapat erejét – és ezt is már egy éve mondogatom mindenkinek –, hogy amikor nincs jó passzban, akkor is ki tudja-e valahogy csikarni a győzelmet.

– Ezt volt alkalmuk gyakorolni az idény során, mert néhányszor szép kis gödörből kellett kikászálódniuk...
– És egy-egy kivétellel sikerült is.

– Eszerint nem is aggasztja, hogy olykor kicsit szétszórtan kezdték a meccseiket?
– Nem. Most már csak az előttünk álló hétvége számít, arra pedig maradéktalanul készen állunk. Nyilván én sem szeretném, ha korán hátrányba kerülnénk, de épp az lenne a kulcs, hogy bármi történik, ne engedjük, hogy az érzelmeink kerítsenek bennünket a hatalmukba, hanem a felkészültségnek, a játéktudásnak kell eldöntenie a mérkőzéseinket. A felkészülésen túl vagyunk, a motivációnkkal nincs gond, ahogyan nem is lehet, már csak annyit kell tennünk, hogy tényleg nyugodtan, felszabadultan kézilabdázzunk, bármi is az eredmény.

AKKOR SINCS PÁNIK, HA AZ ELLENFÉL VEZET

– Ugyanakkor mintha említette volna az elején az Atlético kapcsán, hogy hátrányban játszani nehezebb.
– Mert nehezebb is. De sokszor megtapasztalhattuk az idén, hogy akkor sem kell kétségbeesnünk, ha vezet a másik csapat. És még amikor kimondottan rosszul játszottunk, akkor is ott voltunk az ellenfél nyakán, és végül sikerült talpra állnunk, egyenlítenünk, fordítanunk, legtöbbször győznünk is. Van már rutinunk abban, hogyan kezeljük a legnehezebb helyzeteket is, és ez a tapasztalat még sokat érhet. Nem mondom, jobb lenne folyamatosan vezetve átgyalogolni a hétvége mindkét mérkőzésén, és beszéltünk is arról a lányokkal, hogy már az első perctől mennyire koncentráltan kell kézilabdáznunk, de nagyon erősek az ellenfeleink, és éppen annyira győzni akarnak, mint mi, szóval egyáltalán nem magától értetődő, hogy nekünk minden sikerül csak azért, mert úgy akarjuk. Viszont bízhatunk magunkban és abban, hogy arra az esetre is van válaszunk, ha épp nem a terveink szerint alakul a meccs.

– Végül is ha csak a terveiken múlna, még Heidi Löke volna a csapat beállója, gondolom.
– De az ő hiányához is sikerült alkalmazkodnunk – mostanra megtanultunk Heidi nélkül kézilabdázni, éppúgy, ahogyan megtanultuk a szoros meccsek utolsó perceit is sikerrel lejátszani. Megtanultuk megőrizni a hidegvérünket.

– A Buducsnoszt ellen jól is jön a hidegvér.
– Minden évben találkozunk, mostanra már jól tudjuk, milyen játékstílusra számítsunk tőle.

BORZASZTÓAN KEMÉNY MÉRKŐZÉS LESZ

– A montenegróiak változtak valamit a tavalyi elődöntő óta?
– A szélsőposztokon talán gyengültek valamelyest, de a legfontosabb játékosaik továbbra is ugyanazok. Ám éppen amiatt, hogy nyáron Cristina Neagu, Dragana Cvijics meg Katarina Bulatovics is távozik, most még veszélyesebbeknek érzem őket: biztos vagyok benne, hogy utoljára még szeretnének nagyot dobni. Szóval borzasztóan kemény meccs lesz a szombati, és sok múlik azon, mit enged meg a játékvezetői felfogás.

– Ha már szóba hozta, a két román bíró, Cristina Nastase és Simona Raluca Stancu nem a legrutinosabb páros.
– Nézze, nekem nincs velük bajom: biztos, hogy jó játékvezetők, hiszen valamilyen okból ők vezetik ezt a meccset, és nem volnának itt, ha nem érdemelnék meg. Az más kérdés, hogy vannak más bírók, akik talán szintén megérdemelnék ugyanezt, és nincsenek itt. Szerintem logikus, hogy a Bajnokok Ligája négyes döntőjében, ahol a legjobb csapatok szerepelnek, a legjobb játékvezetőknek kell közreműködniük, és ha az illetékesek őszintén úgy gondolják, hogy azok a bírók a legjobbak, akik most itt vannak, minden a legnagyobb rendben. Az biztos, hogy a tapasztalt játékvezetők pontosan tudják, hogy a Buducsnoszt játékában mire kell figyelni, és szeretném azt hinni, hogy a mi mérkőzésünk játékvezetői is tudni fogják.

A Buducsnoszt játékosai is nagy harcra készülnek

– De azért külön felkészíti a csapatot a Podgorica verekedős stílusára – csak a biztonság kedvéért?
– Természetesen figyelembe vesszük, kivel játszunk szombaton, de nem az ellenfél határozza meg, hogyan készülünk. A saját játékunkat akarjuk tökéletesíteni, és alaposan begyakoroltunk mindent az egész évben, hogy mostanra minden elképzelhető játékhelyzetre legyen válaszunk, függetlenül attól, ki áll a másik oldalon. Már csak azért is, mert a vasárnapi mérkőzésünkre például egyáltalán nem fogunk tudni készülni, szóval úgyis magunkra volnánk utalva. És úgy érzem, meg is tettünk mindent.

– Ahhoz képest, hogy mi következik, nagyon nyugodt.
– Az vagyok. Aligha segítene bármit, ha idegeskednék, de nincs is miért. Ahogy mondtam is, előre elhatároztam, hogy ezt a hetet élvezni fogom, és tényleg óriási érzés, hogy megint itt vagyok, megint itt vagyunk.

Az EHF Tv előzetese a Győr elődöntőjére