Női kézi: Zácsik Szandra Budaörsön folytatja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2017.08.01. 15:13
null
Zácsik új csapata mezével (Fotó: budaorshandball.hu)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései: az FTC-től távozó Szöllősi-Zácsik Szandra a női kézilabda NB I-ben szereplő Budaörsnél folytatja a pályafutását – jelentette be hivatalos honlapján a klub. A balátlövő egyéves szerződést kötött a budaörsiekkel. 

A kétszeres KEK-győztes, magyar bajnok és kupagyőztes, 27 éves válogatott átlövő lett a budaörsiek tizedik nyári igazolása. Zácsik a Ferencvároshoz hasonlóan Budaörsön is kettes mezszámmal játszik majd.

„Egy új élet kezdődik számomra, most ebbe próbálok belerázódni – mondta Zácsik a klub honlapjára feltöltött bemutatkozó videóban. – Sajnos nem tudtam elköszönni sem a csapattársaktól, sem a szurkolóktól a Fradinál, ami nagyon fáj, mert nagyon tisztelem őket. Sok élményt és szép pillanatot szereztünk egymásnak."

„Elég rég váltottam klubot, így annak is örülök, hogy új közegbe kerülök. Először be kell illeszkednem az új együttesbe, sok munkám lesz vele. Vannak ismerősök a keretben, Hornyák Ágival Vácon már voltunk csapattársak, Bognár Barbival pedig most a válogatottnál dolgoztunk együtt, de az NB I-ből is ismerek többeket. A lényeg, hogy mindenki kedvesen fogadott. A ma délelőtti edzésből kiindulva kemény alapozásunk lesz, szerintem a bajnokságban is megálljuk a helyünket, és nem kell majd izgulnunk a végén a bennmaradás miatt. A középmezőnyt simán megcélozhatjuk" – tette hozzá a játékos, aki igyekszik átadni a rutinját a fiatalabbak társainak.

A Budaörs az elmúlt idényt a 12., még épp bennmaradást jelentő helyen zárta.

Így érkezett meg Zácsik az új klubjához


BUDAÖRS HANDBALL 2017–2018
Érkezett:
Sipeki Flóra (Alba Fehérvár KC), Gerháth Fanni (Mosonmagyaróvári KC SE), Farkas Evelin (Siófok), Wéninger Alexa (Mosonmagyaróvári KC), Pásztor Noémi (NEKA), Plesztovits Alexa (Érd), Berta Bianka (Dunaújváros), Brettner Zsófi a (Siófok), Rácz Réka (utánpótlásból), Szöllősi-Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Távozott: Andrási Brigitta (Kecskemét), Hatala Virág (Orosháza, NB I/B), Györkös Rebeka (Békéscsaba), Kamuti Réka (Orosháza, NB I/B), Ivanics Dóra (Szombathely, NB I/B), Karalyos Orsolya (Kecskemét), Schneck Réka (Szombathely, NB I/B), Horváth Bernadett (Mosonmagyaróvár, NB I/B), Kovács Alexandra (Pénzügyőr, NB I/B), Oláh Kyra (Pénzügyőr, NB I/B)
Legfrissebb hírek

Az idény végén távozik a szombathelyi női kézisek vezetőedzője – hivatalos

Kézilabda
2025.03.07. 16:31

Nyáron elhagyja Debrecent a magyar válogatott irányító

Kézilabda
2025.03.06. 18:03

Távozik Mosonmagyaróvárról az osztrák válogatott átlövő

Kézilabda
2025.03.06. 16:49

Szombathelyre igazol az Eb-bronzérmes beálló, Pásztor Noémi

Kézilabda
2025.03.03. 15:32

Allan Heine: Jó, hogy van egy Lauránk a kapuban!

Kézilabda
2025.03.02. 17:49

Glauser volt a hős, hétméteresekkel a Ferencváros nyerte a Győr elleni MK-döntőt

Kézilabda
2025.03.02. 17:30

Újra a két óriás csap össze a női kézilabda Magyar Kupáért

Kézilabda
2025.03.02. 07:08

A Ferencváros legyőzte a Mosonmagyaróvárt – összejött az álomdöntő!

Kézilabda
2025.03.01. 19:00
Ezek is érdekelhetik