Férfi kézi: BL-elődöntős csapat is hívta – döntött a szegedi beálló

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.30. 11:37
A Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az együttes válogatott beállója, Bánhidi Bence 2022-ig meghosszabbította a szerződését.

„Az új szerződésem 2022-ig szól a Mol-Pck Szegednél. Nem mindennapos az, hogy valaki, az amúgy is még két évig, 2019-ig szóló szerződését hosszabbítja meg három évvel, de ez annak szól, hogy a Szegednél szeretnék tovább fejlődni. Több olyan csapat is keresett, melyek állandó résztvevői voltak az elmúlt években a Bajnokok Ligája final fourjának, de itt annyit tudtam fejlődni, amiről álmodni sem mertem, és ezt a munkát szeretném folytatni. Később szeretnék majd külföldön játszani, de most a Szegednél látom a jövőmet" – nyilatkozta a szegedi klub mai sajtótájékoztatón a válogatott beálló, Bánhidi Bence.

A Mol-Pick Szeged operatív igazgatója, Szögi Nándor hangsúlyozta, hogy Bánhidi a jövő szegedi csapatának alapembere lehet, és erről beszélt Juan Carlos Pastor vezetőedző is.

A spanyol szakember kiemelte, hogy a beálló már az elmúlt egy évben is rengeteget fejlődött, jó úton jár, hogy hosszú távon a csapat vezéregyénisége legyen, és ehhez minden segítséget meg fognak adni neki a jövőben.

Legfrissebb hírek

Bánhidi Bence: Sokkoló volt a vége, mindent megtettünk, nem ezt érdemeltük

Kézilabda
2025.01.28. 20:58

Bánhidi: Olyanok vagyunk, mint az oroszlán

Kézilabda
2025.01.28. 16:03

Bánhidi Bence: Egy jó csapat rossz játékkal is tud mérkőzést nyerni

Kézilabda
2025.01.25. 21:22

„Öregedtem rendesen a spanyol rendszerben” – régi képeken férfi kéziseink

Kézilabda
2025.01.24. 15:05

„Nagyon elégedetlen vagyok a hozzáállással” – Chema Rodríguez a franciák elleni vereség után

Kézilabda
2025.01.21. 23:11

Bánhidi Bence: Ez az igazi arcunk, ezt kell továbbvinnünk a középdöntőbe

Kézilabda
2025.01.19. 23:42

A szerbek kapusát meglepte, mennyire rajonganak érte Szegeden

Kézilabda
2025.01.11. 09:07

Bánhidi: Nem merte azt mondani, hogy fejbe dobtam, mert kapott volna a meccs után

Kézilabda
2025.01.11. 08:10
Ezek is érdekelhetik