Női kézilabda: Korsós Dorinát ismét meg kell műteni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.09. 13:29
Rendkívül balszerencsés időszakot él meg Korsós Dorina, aki a nyáron került kölcsönbe a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatától a német TuS Metzingenhez. A napokban tért volna vissza súlyos térdsérüléséből, de újra megsérült, így ismét műtét vár rá.

„Egy felugrásos lövés utáni földre érkezés közben éreztem, hogy kifordult a térdem" – mondta Korsós, aki az elmúlt időszakban már jól haladt a visszatérés útján. Előbb a második csapatnál lendült játékba, majd jött volna a Bundesligában szereplő első együttes, most erre egy ideig újra várnia kell. A meniszkusza sérült meg, ami miatt ismét meg kell műteni.„Egy felugrásos lövés utáni földre érkezés közben éreztem, hogy kifordult a térdem" – mondta Korsós, aki az elmúlt időszakban már jól haladt a visszatérés útján. Előbb a második csapatnál lendült játékba, majd jött volna a Bundesligában szereplő első együttes, most erre egy ideig újra várnia kell. A meniszkusza sérült meg, ami miatt ismét meg kell műteni.

„Talán a szezon utolsó három hónapjában már bevethető leszek" – tette hozzá a 22 éves balszélső.

„Ez a legrosszabb, ami egy játékossal történhet. Visszatérsz a csapatba egy sérülés után, majd újra jön a baj. Keményen dolgozik, nagyon ambiciózus, most igazán hinnie kell magában" – mondta a Metzingent irányító René Hamann-Boeriths.

Legfrissebb hírek

Klubot vált Suba Sára junior-világbajnok kézilabdakapus – hivatalos

Kézilabda
2025.02.27. 18:23

Európai kézilabdaligák: Szabó Anna hét gólt lőtt a német bajnokságban

Kézilabda
2025.02.19. 22:28

Bejelentette visszavonulását az FTC korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2025.02.11. 15:26

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar gól és kilenc védés a finn rangadón

Kézilabda
2025.02.01. 21:12

Európai kézilabdaligák: Pásztor négy, Korsós három gólt szerzett Romániában

Kézilabda
2025.01.22. 22:47

Faluvégivel nyert a Ludwigsburg, az Odense agyonverte a Rapid Bucuresti-et a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.01.19. 18:52

Női kézilabda: Korsós megszórta a kiesőjelöltet

Kézilabda
2025.01.06. 19:20

Európai kézilabdaligák: Korsós Dorina hat gólt lőtt

Kézilabda
2024.12.28. 21:30
Ezek is érdekelhetik