Női kézilabda: Triffa Ágnes is visszatér Debrecenbe

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2018.03.25. 14:13
null
Triffa Ágnes visszatér Debrecenbe (Fotó: kisvardaikezi.hu)
Szépen alakul a jövő évi csapat a DVSC-TVP-nél: vasárnap bejelentették, hogy a 25-szörös válogatott kapus, Triffa Ágnes is a Lokinál folytatja.

A 31 éves kapus 2009 és 2012 között, a csapat legutóbbi sikerkorszakában már volt a Debrecen játékosa, amellyel bajnoki ezüstérmet szerzett és pályára lépett a Bajnokok Ligájában is. Azóta szerepelt a Szekszárd, a Vác és a Dunaújváros együtteseiben (tagja volt a 2015–2016-os idényben EHF-kupát nyerő csapatnak), majd megfordult Békéscsabán, jelenleg pedig a Kisvárda játékosa.

„Nagy megtiszteltetés volt, amikor megkeresett a Debrecen, és nem kellett sokat gondolkodnom, hiszen korábban remek eredményeket értünk el a csapattal, és a közeg is igazán közel áll a szívemhez – mondta a két évre aláíró Triffa Ágnes a Nemzeti Sportnak. – A klub újra a régi idők eredményeit tűzte ki célul, és ehhez én is szeretnék hozzájárulni a teljesítményemmel.”

A Debrecen már korábban bejelentette a Triffához hasonlóan korábbi válogatott Loki-játékos, az átlövő Bulath Anita érkezését, amiként azt is, hogy Dunaújvárosból a válogatott bő keretében számításba vett kapus, Oguntoye Viktória, valamint a jelenleg is válogatott Kovács Anna szintén a csapathoz igazol. Az új edző a korábban Fehérváron is megforduló norvég Pal Oldrup Jensen lesz. Szerződést hosszabbított a klubbala román válogatott Madalina Zamfirescu és az orosz Anna Punyko is.

Távozik viszont az együttestől a kapus Lajtos Nóra, aki az MTK játékosa lesz, és a bő válogatott keretben már szintén felbukkant Horváth-Pásztor Bettina, aki információink szerint Kisvárdára igazol Triffa helyére.

Legfrissebb hírek

Révész Attila elnézést kért az első félidőben lecserélt játékosától

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 18:15

A kisvárdai edző a lecserélt játékosáról: A többieket is húzta lefelé ezzel a negatív hozzáállással

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 12:42

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

Kétgólos hátrányból fordított a Kisvárda, sorozatban nyolcadik győzelmét aratta

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 17:55

NB II: ahogy a híres nagybátyját, Luka Prsót is a gólszerzés élteti

Labdarúgó NB II
2025.04.11. 11:13

A korábbi horvát válogatott klasszis unokaöccse góllal mutatkozott be Kisvárdán

Labdarúgó NB II
2025.04.09. 12:19

Három BL-t nyert a Barcelonával; Thiagus Petrus nyártól Veszprémben folytatja – hivatalos

Kézilabda
2025.04.07. 14:07

NB II: vége a Barcika 14 meccses veretlenségének; idegenben nyert a Kisvárda és a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 18:55
Ezek is érdekelhetik