A kézilabda Fergusonja megcsinálta, amihez egyelőre kevés a PSG temérdek pénze

AZ ALSÓ ÁGRÓL A L'ÉQUIPE CÍMLAPJÁIG

A hétvége után egyszerűen kikerülhetetlen a Montpellier és a PSG összehasonlítása, annyira adja magát a két csapat összevetése. A Párizsban megnyílt katari pénzcsap óta a két francia élcsapat homlokegyenest különböző szakmai utakat jár be, és a kölni kereszteződésben a bankszámla rendkívül látványos vereséget szenvedett a szakértelemmel szemben. Final four előtt még sosem lehetett a PSG olyan győzelmi esélyével számolni, mint az idén, ám hiába jut már minden posztra legalább egy világsztár a fővárosiaknál, hiába a jó sorsolás a final fourra, a párizsiak ezúttal sem tudtak élni a lehetőséggel, és sorozatban harmadik négyes döntőjükön is lemaradtak a trófeáról.

A francia győzelem mégsem maradt el, ami persze a négy között három LNH Division 1-ös csapatot tekintve annyira nem meglepő. A dicsőség a Montpellier-nek jutott, amely nagyságrendileg kisebb pénzből gazdálkodva, valódi szupersztárok nélkül, de tökéletesen összerakott csapattal, küzdésből és fegyelmezettségből csillagos ötösre vizsgázva jutott fel a csúcsra. Az első adandó alkalommal, hogy eljutott a final fournak otthon adó kölni Lanxess Arénába.

A Montpellier minden várakozást felülmúlt az idényben: a csapat, akárcsak egy szezonnal korábban, ezúttal is a C–D-ágról indult a BL-ben, és hétfőre a L'Équipe teljes oldalas címlapjáig jutott. Egy évvel ezelőtt szintén az „alsó ág” – amit mostantól aligha tarthatunk futottak még kategóriának – volt a kiindulópont: akkor a címvédő Vive Targi Kielce kiejtésével első csapatként jutott el a nyolc közé „alulról”, ám a negyeddöntőben mind a két meccsen kikapott a Veszprémtől. Az idén viszont már a nyolcaddöntőben jött a sorozat egyik fő esélyese, a Barcelona, és itt mutatta meg először oroszlánkörmeit a fehér-kék csapat: háromgólos hazai sikere után egy gól előnyt megőrzött Katalóniában. Az eredmény váratlanságát jól jelzi, hogy a Montpellier az EHF március közepi power rankingjében csupán a 10. volt, míg az élen PSG, Barcelona, Veszprém volt a sorrend. Innen nem volt megállás: a negyeddöntőben a német bajnoki cím egyik esélyesét, a Flensburgot intézte el (a hazai visszavágón 12 gólos kiütéssel!) a francia rekordbajnok, majd Kölnben jött a címvédő Vardar Szkopje elleni szoros és végül a másik „csodacsapat”, a Nantes elleni magabiztos győzelem.

És még csak az sem fogható a Montpellier-re, hogy pusztán a Bajnokok Ligájára koncentrálta erőit, hiszen ha nincs múlt hétvégi, Saint-Raphaël elleni egygólos idegenbeli vereség, akkor a szinte biztos francia bajnoki befutóról is írhatnánk…

ELMENT A LEGJOBBJUK, NEM SZÁMÍTOTT

Persze biztosak lehetünk benne – és ehhez elég csak a nyári erősítésekig előre tekinteni –, hogy idővel, már csak a nagy számok törvénye alapján, egyszer a PSG-nek is összejön a nagy áttörés és a BL-trófea. Ettől függetlenül a hétvégi sikert már senki sem veheti el Patrice Canayer-től és csapatától, és egyvalamit leszögezhetünk: más szakmai szint a Montpellier-t BL-címre vezetni, mint a PSG-t. Mert – hogy csak egy példát vegyünk – miközben Párizsba az elmúlt nyáron napjaink egyik legjobb fiatal játékosa, a norvég Sander Sagosen érkezett erősítésként – aki mellett olyanok játszottak a szezonban a posztján, mint Mikkel Hansen, Nikola Karabatic vagy Daniel Narcisse –, a Montpellier-t a Barcelona kedvéért elhagyta legértékesebb kézilabdázója, a szlovén Jure Dolenec. Ráadásul a francia rekordbajnok úgy játszotta végig az idényt, hogy már egy évvel ezelőtt eldőlt: 2018 nyarán újabb kulcsemberét veszíti el, első számú beállója, Ludovic Fabregas ugyanis követi Dolenecet Katalóniába. Ehhez képest Canayer olyan csapatot és játékot rakott össze az idény során, amire ő maga sem számított az idény előtt, mert bár akkor úgy nyilatkozott, trófeát nyerne a csapattal, alighanem vele együtt mindenki a Francia Kupára vagy a Ligakupára gondolt, nem a BL-re.

Megérkezés a montpellier-i reptérre

A TÖKÉLETES CSAPAT

A Montpellier elképesztő csapategységről és messze várakozáson felüli kiegyensúlyozottságról tett tanúbizonyságot. Úgy lett Bajnokok Ligája-győztes, hogy játékosai közül senki sincs a BL-góllövőlista élmezőnyében (igaz, két meccsel kevesebbet játszott a BL-szezonban, mint a felső ágról érkező Nantes), illetve az All-Star-csapatba sem adott játékost. Viszont a 18 meccsen 12 kézilabdázója szerzett legalább 20 gólt az idényben. A teljesség igénye nélkül érdemes végigmenni, hogy Canayer milyen nevekből gyúrt BL-győztest. Megkapó egyéni történeteknek sincs híján a Montpellier sikere: a sok aprónak tűnő belső motivációegység nagy egésszé állt össze, és hihetetlen küzdeni tudásban csapódott le a tavasz során, és egyben az edző kivételes érzékű csapatépítésére is bizonyság.

• Már maga az Alex Ferguson-i úton járó edzőfejedelem, Patrice Canayer sem semmi: a 24. szezonját tapossa a klubnál, és korábban évekig odahaza egyeduralkodó csapata az elmúlt esztendőkben megkapta riválisként a felturbózott PSG-t, így Franciaországon belül is visszaszorult a másod-, harmadhegedűs pozícióba. Kevesen hitték, hogy egy ilyen PSG mellett lesz még Canayer-nak BL-címe, ám 15 év után újra lett. Csapatát képes volt az egész klubot megrázó bundabotrányból is kimenedzselni, és néhány év alatt teljesen új, ütőképes alakulatot építeni.

• A játékosok közül csupán Michaël Guigou maradt a 2003-as győztesek közül. Miközben a többség már rég visszavonult (Didier Dinart például jó ideje szövetségi kapitány), illetve más utakat választott (Thierry Omeyer, Nikola Karabatic), addig Guigou a modern időkkel szembemenve, 36 évesen is első felnőttcsapatában szerepel és erősíti (és itt nyugodtan lehet a hangsúly az utóbbin), s – legalább ekkora szó – a bundabotrányban is tiszta maradt.

• Persze Guigou mellett is vannak azért olyanok, akik a bivalyerős és jelenleg is világbajnoki címvédő francia válogatottban szintén alapemberek. A döntő első félidejének legjobbjára, a 31 éves kapusra, Vincent Gérard-ra alighanem pályafutása legjobb évei várnak. Ő Omeyer örökébe léphet nemcsak a nemzeti csapatban, hanem 2019-től a PSG-ben is – nem kis kihívás. A balkezes Valentin Porte eközben a Montpellier talán legkomplettebb kézilabdázója, az átlövő – aki szükség esetén a szélen is megállja a helyét és védekezésben is kimagasló teljesítményre képes – ráadásul igazi győztes típusú vezéregyéniség.

• Az argentin Diego Simonet 28 évesen alighanem felért pályafutása csúcsára. A Barcelona ellen az ő gólja döntött, az elődöntőben csak egy gólt dobott, a legfontosabbat, a győzelmet érőt a végén. A fináléban klasszis teljesítményt nyújtott, kiérdemelte a final four MVP-címét. Dél-amerikaiként, első nem európaiként!

• A már említett Ludovic Fabregas a nyáron elhagyja nevelőcsapatát. Még csak 21 éves, de már napjaink egyik legjobb beállója – ennek megfelelő volt teljesítménye a fináléban. Váltótársa Sebib Mamduh volt, aki szinte a semmiből lépett ki a reflektorfénybe a Nantes ellen, hiszen a szezont még a Pays d’Aix-ben kezdte, aztán Benjamin Afgour sérülése miatt a szezon felénél került Montpellier-be, és a fináléra tartogatta a legjobb meccsét. Ellenállhatatlanul szállt be a találkozóba, ötször is a kapuba találat és hatalmas szerepe volt csapata magabiztosságában. Egyiptom hétvégi nagy szomorúságába ő csempészhetett némi felvidulást, minden bizonnyal nemzeti hős lett.

• A litván Jonas Truchanovicius Mathieu Grebille kiesése következtében jutott a vártnál több lehetőséghez. Simonethez és a svájci Nikola Portner kapushoz hasonlóan hazájából elsőként nyert BL-t. A hórihorgas, 24 éves balátlövőben két évvel ezelőtt szinte csak Canayer érezte a spirituszt, ehhez képest most a szezon egyik meglepetésembere volt, összesen kilenc gólt szórt a Barcának, 13-at a Flensburgnak, és még a final fourra is maradt némi puskapora.

• Melvyn Richardson, a jövő és a jelen csillaga. Az ő képességeinek észrevételéhez nem kellett különösebben kimagasló megfigyelőképesség, ha korábban nem, az U18-as Eb és az U19-es vb MVP-címe után világossá vált, hogy őstehetségről van szó, aki jócskán örökölt apja, Jackson Richardson szenzációs genetikai állományából. Dolenec távozása után viszont mesteri húzás volt a Montpellier-be csábítása a hűvös Chambéryből, a tökéletes hely a kibontakozásra. A BL-szezon minden meccsén gólt szerzett, és az egyenes kieséses szakaszra jött fel igazán a játéka, a final fourban összesen 10-szer köszönt be. Végképp bizonyította, amit eddig csak sejteni lehetett: felnőttszinten is képes lesz megküzdeni apja roppant örökségével. Még csak 21 éves, világsztár lesz.

• A jobbszélső Théophile Caussé két évvel ezelőtt érkezett a Montpellier-hez, és a szezon során fontos szolgálatokat tett a csapatnak. Korábban bajnok volt a Dunkerque-kel, ám korábbi edzője, Patrick Cazal egyértelművé tette, hogy nála Guillaume Joli mögött a 21 éves Florian Billant a jövő embere. Causse 25 évesen BL-győztes lett.

• Guigou-n és Gérard-on felül a veterán szlovén szélső, a 34 éves Vid Kavticnik képviselte a rutint – értsd: 30 éven felettieket – a csapatban. Annak idején Kielből Nikola Karabaticcsal érkezett, hogy bejussanak a final fourba. Jó barátja azóta árkon-bokron túl jár, ő maradt végig. Másodszor nyert BL-t.

TOVÁBB ÉL A KÖLNI VARÁZS

Már akárhogy is alakul az utolsó fordulóban a francia bajnokság – a pontegyenlőség jelen állás szerint a PSG-nek kedvez –, a Montpellier szezonja valóságos tündérmese. A francia csapat remekül használta ki a final four adta lehetőséget, hogy a trófeát az adott két napban a legjobb napot kifogó gárda szerzi meg, s az elmúlt hat szezonban hatodik különböző együttesként ért a csúcsra, így immár ez az ötödik évad, hogy más-más nemzet ad győztest.

Maga a négyes döntő tovább erősítette a final four elmúlt években egyre markánsabban kirajzolódó varázsát: Kölnben sosincs címvédés, mindenki nyerhet, és abban a két napban az esélytelenekből is válhatnak hősök.

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
FINAL FOUR, KÖLN
DÖNTŐ
NANTES (francia)–MONTPELLIER (francia) 27–32 (13–16)
Lanxess Aréna, 19 250 néző. Vezette: Raluy López, Sabroso Ramírez (spanyolok)
Gólszerzők: K. Lazarov 6, Gurbindo 4, Balaguer 4, E. L. Hansen 4, Klein 3, Claire 2, Nyokas 2, Lagarde 2, ill. Fabregas 6, Simonet 6, Mamduh 5, Kavticnik 5, M. Richardson 4, Guigou 3, Faustin, Szuszi, Truchanovicius
Hétméteresek: 5/3, ill. 4/4
Kiállítások: 4, ill. 6 perc

A SZEZON ÁLOMCSAPATA (még a Final Four előtt szavazták meg!)
Kapus: Sterbik Árpád (spanyol, Vardar)
Jobbszélső: David Balaguer (spanyol, Nantes)
Jobbátlövő: Dika Mem (francia, Barcelona)
Irányító: Nikola Karabatic (francia, PSG)
Beálló: Bjarte Myrhol (norvég, Skjern)
Balátlövő: Sander Sagosen (norvég, PSG)
Balszélső: Uwe Gensheimer (német, PSG)
A legjobb védő: Luka Karabatic (francia, PSG)
Legjobb fiatal játékos (1995-ben, vagy később született): Romain Lagarde (francia, Nantes)
Legjobb edző: Patrice Canayer (francia, Montpellier)

Gólkirály: Uwe Gensheimer (német, PSG) – 92 góllal
A négyes döntő legértékesebb játékosa (MVP): Diego Simonet (argentin, Montpellier)