Férfi kézi BL: nagy ünneplést csaptak Montpellier-ben

Vágólapra másolva!
2018.05.28. 21:56
Óriási ünneplés volt Montpellier-ben, amikor hétfőn hazatért a város Bajnokok Ligája-győztes férfi kézilabdacsapata.

„Ez a siker mindenkit megillet, aki napról napra szurkol nekünk. Néhányan autóval keltek útra, és több mint húsz órát utaztak Kölnbe. A legtöbben már évek óta mellettünk vannak, úgyhogy ez a BL-trófea az övék is” – idézte az európai szövetség honlapjának beszámolója Michaël Guigout.„Ez a siker mindenkit megillet, aki napról napra szurkol nekünk. Néhányan autóval keltek útra, és több mint húsz órát utaztak Kölnbe. A legtöbben már évek óta mellettünk vannak, úgyhogy ez a BL-trófea az övék is” – idézte az európai szövetség honlapjának beszámolója Michaël Guigout.

A játékoskeret tagjai közül a 36 éves balszélső az egyetlen, aki a 2003-as BL-sikernek is aktív részese volt. A csapatot akkor is Patrice Canayer irányította vezetőedzőként.

A Montpellier HB a csoportkör alsó, gyengébb ágáról jutott a hétvégi, kölni négyes döntőbe, ahol előbb a tavalyi győztes macedón Vardar Szkopjét múlta felül egy góllal, majd a fináléban az ugyancsak francia HBC Nantes együttesével szemben nyert 32-27-re.

Amikor a csapat 15 évvel ezelőtt megnyerte a Bajnokok Ligáját, nem kellett hazautaznia, mivel a finálé visszavágóját otthon játszotta, akkor még nem rendeztek négyes döntőt az idény végén. Ezúttal a repülőtéren több száz ember gyűlt össze, akik színes léggömbökkel, dalokkal és rigmusokkal fogadták a győzteseket. A lelkes szurkolók közül csak azok nem lehettek jelen, akik még mindig úton voltak hazafelé Németországból.

Először a csapatkapitány, Guigou lépett ki a tranzitból, és amikor a magasba emelte a kupát, a drukkerek többsége a könnyeivel küzdött.

„Hihetetlen! A válogatottra emlékeztet mindez, de most azokkal a srácokkal élem át, akikkel az életem szinte minden napját együtt töltöm. Ez csodálatos! Szeretnék köszönetet mondani minden szurkolónknak” – mondta az Európa- és világbajnok Valentin Porte.

Rémy Levy klubelnök úgy fogalmazott, ez tökéletes hétvége volt a csapat számára, amely bizonyította, hogy továbbra is számolni kell vele Európában.

„Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki ezt lehetővé tette, a szakmai stábtól a játékosokon át a szurkolókig, akik egészen Kölnig utaztak” – nyilatkozta.

Patrice Canayer vezetőedző kijelentette, tisztában vannak vele, hogy valami fontosat értek el, ennek ellenére továbbra is apró lépésekkel akarnak fejlődni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik