„Nem szabad csak a csúcsban gondolkodni” – Sugár Tímea az életre is neveli a jövő kézikapusait

LELKILEG BELEHALT A KÉNYSZERŰ BEFEJEZÉSBE

Sugár Tímea a Ferencvárossal, a Cornexi-Alcoával és a magyar nemzeti csapattal is szép sikereket élt át, a Susu becenévre hallgató játékos általában bravúrok sorával segített a kapuból. 101-szeres válogatott, Európa-bajnok, világbajnoki ezüst- és bronzérmes, EHF-kupa-győztes, Bajnokok Ligája-ezüstérmes.

„Mindent megéltem, voltam a csúcson és voltam a legmélyén. Hazai szinten, a nemzetközi kupában és a válogatottal is begyűjtöttem mindhárom éremből, ezt kevesen mondhatják el magukról. Aki csak fent van, az nem tudja átérezni, milyen egy kudarc” – mondta Sugár a Nemzeti Sport Online-nak. Márpedig neki tényleg kijutott mindenből, elég ha csak a pályafutása kényszerű befejezését jelentő térdsérülésre gondolunk.

„2007-ben még a bajnokság közben lett kimondva, hogy vége a pályafutásomnak. Mivel nem én hoztam meg a döntést, hanem a testem kényszerített rá, ez merőben rá is nyomta a bélyegét a következő időszakra. Lelkileg belehaltam, hogy így kellett abbahagynom. Biztos, hogy lett volna még pár évem, de nem úgy alakult.”

Szerencsére nem érte felkészületlenül a helyzet, ugyanis akkor már évek óta bontogatta a szárnyait kapusedzőként.

„Már 2000 óta kapusedző vagyok, az első nyolc évben viszont társadalmi munkában csináltam, azért, hogy ha egyszer eljön a lehetőség, élni tudjak vele. Akkoriban még nem is volt felkapott, hogy valaki az utánpótlásban kapusedzőként dolgozzon. Emellett tanárképzőt végeztem, mert biztos voltam benne, hogy ezt szeretném csinálni.”

Megtalálta a számításait Székesfehérváron, idén a tizenkettedik évét indítja el a legmagasabb szinten, és már nyolcesztendős kortól foglalkozik a gyerekekkel. Emellett Budapesten a XVI. kerületben és Tökölön is dolgozik: „Szerencsére mindenhonnan pozitívak a visszajelzések. Muszáj kimozdulni a komfortzónából, mert mindenből tanulni lehet.”

A KAPUSOKNAK ÚJ TECHNIKÁKAT KELL ELSAJÁTÍTANIUK

Mint mondta, edzőként egészen más helyzetbe csöppent, hiszen amíg sportoló volt, minden rajta múlt, hogy éppen milyen döntést hozott az adott helyzetben. Most csak annyit tehet, hogy minden tudását próbálja átadni, de aztán a pályán már a kapusoknak kell a döntést meghozniuk.

„Próbálok kreatív lenni, és állandóan azon töröm a fejemet, hogyan tudnék többet adni a tanítványoknak – folytatta Sugár Tímea, aki tavaly októberben töltötte be a 40. életévét. – Nincs két egyforma edzésem, ám ez abból is adódik, hogy sok különböző egyéniséggel dolgozom együtt. Azt kell kitalálnom, nekik mi a jó és hogyan tudnak fejlődni. A kézilabda szerencsére nem ragadt meg a harminc évvel ezelőtti szinten, hanem folyamatosan változik, és ez hatással van a kapusokra is. Erősebbek, gyorsabbak a játékosok, máshogy gondolnak az adott szituációra – ezért szép a kézilabda, állandóan meg kell újulni, nem szabad beleragadni a régi dolgokba.”

A kapura érkező labdáknál is változások vannak, ezért szükség van a régi technikák fejlesztésére, bővítésére – az új könyvében ezekre kínál megoldást.

„Az a cél, hogy a kapu minden egyes négyzetcentiméterére legyen válasza a kapusnak. Néha olyan helyekre jönnek a labdák, ami korábban nem fordult elő. A nagy sztároknak is sokszor csak az a céljuk, hogy a kapu felületét eltalálják.”

„A tervem az, hogy ebből egy könyvsorozat lesz, az első rész kizárólag az átlövések védésére irányuló technikákról szól. Nem a védést írtam le, csak a technikát, hogy a kapustól számítva hova érkező lövésnél milyen technikát lehet végrehajtani. Ha több technikát tanítunk a kapusoknak, több minden közül tudnak választani.”

A mostani könyv megírására vonatkozó igény már akkor megfogalmazódott benne, amikor a diplomamunkáját készítette, ugyanis kevés kapusoknak szóló szakmai könyvet talált, ami meg létezett, néha már az sem volt teljesen aktuális.

„Megfogant bennem az ötlet, hogy valami pluszt tudok hozzátenni a témához. Folyamatosan fejlődött-tisztult a módszerem, és nagyjából két éve állt össze a könyv anyaga, azóta gyűjtöttem arra, hogy saját erőből kiadjam. Remélem, a megjelenés után a szövetség is beáll a kiadvány mögé.”

Eddig mindenki nagy nyitottsággal fogadta a könyvet, edzőknek, kapusedzőknek és kapusoknak is tud valamit adni. „Ha csak egy olyan információt találnak benne, amit használni tudnak, már megérte. Hiszek benne, hogy akkor van értéke a tudásunknak, ha azt közkinccsé tesszük.”

NEM SZABAD CSAK A CSÚCSBAN GONDOLKODNI

Sugár immár ötödik alkalommal rendezte meg a kapustáborát, idén 36 fővel, ahol a négyfős edzői stáb öt nap alatt negyven edzést vezényelt le. Az edzők között volt korábbi tanítványa, az éppen térdműtét után lábadozó Szikora Melinda is.

„Büszke vagyok a tanítványaimra, akikkel megmaradt a jó viszony, azóta is gyakran találkozunk. Szikora Melit én fedeztem fel, öt évet dolgoztunk együtt, innen ment a Fradiba. Kiss Éva két évet volt Fehérváron, mielőtt átigazolta a Győr. Nagy boldogság, hogy neves kluboknak tudunk továbbítani kapusokat.”

Arról is megkérdeztük, a mostani nemzetközi mezőnyben van-e kedvence: „Jelen pillanatban egyértelműen a francia Amandine Leynaud a legjobb, nagyon örültem, amikor a Győr szerződtette, biztos elviszem a kis kapusaimat az ETO meccseire, hogy lássák élesben.”

A légióskérdésről is határozott véleménye van, szerinte aki arra érdemes, úgyis utat tör magának. „Akik odavalóak, át fogják ugrani a lécet, aki nem odavaló, csak siránkozni fog, hogy miért nem kapja meg a lehetőséget. Korábban is meg kellett küzdeni a helyünkért, le kellett győzni az előttünk levőt.”

Ezzel együtt az Alba Fehérvárnál azt a célt tűzték ki, hogy lehetőség szerint folyamatosan a saját utánpótlásukból meríthessenek. Az elmúlt esztendőkben ezt a sérüléshullámok keresztülhúzták, de Sugár reméli, a következőkben megkapják a fiatalok a lehetőséget, és élni is fognak vele.

A beszélgetés végén saját céljai kerültek szóba, de ezt is a tanítványain keresztül fogalmazta meg. Kiemelte a kézilabda melletti tanulás fontosságát, hiszen a profi karrier után is meg kell találni a helyet az életben.

„Mindig meg kell nézni az adott játékos saját képességét, s abból a legtöbbet kihozni, és kicsit tovább is tolni. Nagyon szerencsés az az edző, aki a legnagyobbak közé tud bevezetni egy fiatal játékost. De nem szabad csak a csúcsban gondolkodni, a többieknek is meg kell találni a helyét. Az utánpótlásklubnál, ahol dolgozom, az NB II-ben szerepel a női csapat, ám szuper emberek alkotják, akik a saját szintjükön a legtöbbet akarják kihozni magukból.”

„Az a célom, hogy a saját tanítványaim életét jobbá tudjam tenni, hogy pozitívan befolyásoljam őket, hogy olyat tanítsak emberileg nekik, amit máshol esetleg nem tudnak megtanulni. A tanítás erről szól, én pedig pedagógus vagyok!”