Férfi kézi: a Balatonfüred öt góllal kapott ki az EHF-kupában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.09. 22:44
null
A kékben játszó fürediek a jó kezdés után már nem tudták tartani a lépést a házigazda spanyol csapattal szemben (Fotó: eurohandball.com)
A Tatabánya után a Balatonfüred is vereséggel rajtolt a férfi kézilabda EHF-kupa csoportkörében – Csoknyai István csapata a spanyol Logrono La Rioja vendégeként kapott ki 29–24-re.

 

A Balatonfüred jól kezdte az első meccsét a férfi kézilabda EHF-kupa csoportkörében, a spanyol Logrono La Rioja vendégeként. Máthé Dominik két átlövésgóljával és Szöllősi Balázs találatával 2–0-ra, majd 3–1-re is vezetett, s úgy jutott el nyolc gólig, hogy egyszer sem volt hátrányban.

Viszont miután 8–8-nál egyenlítettek a hazaiak, sorozatban három gólt is dobtak, így a balatonfüredi mesternek, Csoknyai Istvánnak időt is kellett kérnie. Ekkor már éreztették hatásukat a Füred problémái, így például a szélső gólok hiánya, valamint az, hogy a válogatott Szita Zoltán bár ott volt a csapattal, betegség miatt nem játszhatott.

Az időkérés után sem tudott változtatni a meccs menetén a magyar együttes, a spanyolok növelték az előnyüket. Szöllősinek már nem mentek úgy a lövések, mint az elején, de az első félidőben nem volt, aki felzárkózott volna ő, illetve Máthé mellé a gólszerzésben. Ketten együtt a kilenc vendégtalálatból hatot dobtak az első félidőben (a következőben Petar Topic jutott el még hat gólig, Szöllősi pedig nyolccal zárt). A szünetben egyébként a Logrono La Rioja öttel, 14–9-re vezetett.

A második félidőben aztán tíz perc alatt 20–12-re meglépett a spanyol csapat, végleg el is döntve ezzel a találkozót. A hazaiak magyar légiósa, a volt szegedi jobbátlövő, Fekete Bálint három lövésből három találatig jutott. A Balatonfüred a végére kozmetikázott valamelyest az eredményen, ám így is ötgólos, 29–24-es vereséget szenvedett, és mivel pénteken a Tatabánya is kikapott, az 1. forduló magyar győzelem nélkül ment le a második számú európai kupasorozatban.

FÉRFI KÉZILABDA, EHF-KUPA
CSOPORTKÖR, A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
LA RIOJA (spanyol)–BALATONFÜREDI KSE 29–24
(14–9)
Logrono, 1500
néző. V: Caferopulosz, Bethmann (görögök)
LA RIOJA:
HERNÁNDEZ 1 – MUNOZ 6 (5), FEKETE 3, Kusan 1, Sánchez, Ilics 1, KUKICS 5. Csere: Romeo (kapus), Balenciaga 1, SCOTT 5, Moreira 3, Del Arco, E. Cadarso 1, D. Cadarso 2, Garciandia, Ramos. Edző: Ruben Garabaya
BALATONFÜRED:
Fazekas – Hornyák, Máthé D. 4 (2), Szemjonov 3, TOPIC 6, SZÖLLŐSI B. 8, Bóka. Csere: Bősz (kapus), Kemény, Déber 1, Németh B., FERREIRA 2. Edző: Csoknyai István

Az eredmény alakulása. 5. perc. 1–3. 11. p.: 4–6. 16. p.: 7–8. 21. p.: 11–8. 27. p.: 13–9. 35. p.: 18–10. 41. p.: 20–14. 46. p.: 22–14. 52. p.: 26–16. 57. p.: 29–22
Kiállítások: 10, ill. 4 perc

Hétméteresek: 5/5, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG

Ruben Garabaya:
– Gyengén kezdtünk, és az első tizenöt percben a Balatonfüred vezetett. Aztán feljavult a védekezésünk, és kiváló kapusteljesítménnyel megérdemelten győztünk. Idegenben, Füreden sokkal nehezebb dolgunk lesz.
Csoknyai István:
– Sajnos Szita Zoltán hétközi sérülése miatt jobbkezes lövő nélkül maradtunk. Jól kezdtünk, de fokozatosan elfáradtunk, és sok támadásba belehibáztunk. Sajnos kevesen vagyunk, és néhány cserénk nem tudott segíteni.

Vasárnap rendezik
Füchse Berlin (német)–Saint-Raphaël (francia)

B-CSOPORT
TATABÁNYA–Nexe (horvát) 27–28

Hannover (német)–Rabotnik (macedón) 24–21

 

Legfrissebb hírek

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Nagy gólfesztivált rendezett a Veszprém a Balatonfüred ellen

Kézilabda
2025.02.16. 20:55

Tenisz: Marozsán Fábián rendkívül kiélezett döntő után vált országos bajnokká férfi egyesben

Tenisz
2024.12.22. 19:55

Négy selejtezős került a negyeddöntőbe a tenisz magyar bajnokságon

Tenisz
2024.12.19. 18:24

Jani Réka lesz a magyar teniszbajnokság versenyigazgatója

Tenisz
2024.12.18. 14:36

Tenisz: bővítették a lelátót, így még lehet jegyet venni a balatonfüredi szuperdöntőre

Tenisz
2024.12.17. 11:06

A füredi csapategység meghozta az eredményét

Kézilabda
2024.12.16. 10:50
Ezek is érdekelhetik