Férfi kézi BL: Sabaté óriásit fordító csapata vár a Szegedre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.03. 17:30
null
Morawski főszereplő volt a Plock továbbjutásában
A lengyel Wisla Plock 14–5-re nyerte meg a második félidőt a dán Silkeborg otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörös playoffjában, ezzel megfordította a párharc állását, és készülhet a Mol-Pick Szeged elleni nyolcaddöntőre.

A korábbi veszprémi edző, Xavier Sabaté lengyel csapata nem várta éppen kedvező helyzetből a visszavágót, ugyanis az első mérkőzésen négy góllal alulmaradt hazai pályán. Ráadásul közben az európai szövetség két meccsre eltiltotta az ellenfelét hasba vágó Renato Sulicot (a beálló így lemarad a következő kör első felvonásáról is).

A Plock a 14. percben két támadáson belül piros lappal elveszítette José Toledót és Emil Racoteát is. A Silkeborg a félidőben kettővel ment, tehát összesítésben már hat volt az előnye, azonban a második játékrészben mindössze öt gólra volt képes, és a Plock ezt kihasználva fordítani tudott. Borbély Ádám csak egy hetes erejéig állt be, azonban lengyel poszttársa, Adam Morawski közel hetven százalékkal védett a második játékrészben, főszerepet vállalva a sikerben.

Ezzel eldőlt, hogy a B-csoportban második helyen záró Szeged a Plock ellen vívhatja ki a nyolc közé jutást.

A Szeged és a Wisla legutóbb tavaly augusztusban, felkészülési mérkőzésen találkozott: Kaliszban a lengyelek győztek 29–27-re. A magyar csapat 2017 decembere óta veretlen hazai pályán a BL-ben, legutóbb éppen a Plock tudta felülmúlni saját otthonában.

A rájátszás első fordulójának első meccsét március 23-án vagy 24-én, a visszavágót egy héttel később rendezik.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, PLAYOFF, VISSZAVÁGÓ
Bjerringbro-Silkeborg (dán)–Wisla Plock (lengyel) 20–27 (15–13)
Továbbjutott:
a Plock, 49–46-os összesítéssel.

Legfrissebb hírek

Szita Zoltánék háromgólos előnnyel utaznak Franciaországba

Kézilabda
2025.03.27. 22:17

Kikapott a Szeged a PSG-től a férfi kézi BL-ben, bravúr kell a negyeddöntőhöz

Kézilabda
2025.03.27. 20:25

Csak döntetlent játszottunk Montenegróval, még nem jutottunk ki az Eb-re

Kézilabda
2025.03.16. 19:00

Megvan, melyik csapattal játszik a Szeged a férfi kézi BL-ben a negyeddöntőbe jutásért

Kézilabda
2025.03.06. 22:25

Simán kikapott a Szeged a Magdeburgtól, így már nem találkozhat a Veszprémmel a kieséses szakaszban

Kézilabda
2025.03.05. 20:23

Edzője sem tudja, mikor térhet vissza Szita Zoltán

Kézilabda
2025.03.03. 16:23

Gálázva nyert a Veszprém Párizsban

Kézilabda
2025.02.27. 22:43

Kiengedte a legvégén a kezéből a győzelmet a Szeged a Barca ellen

Kézilabda
2025.02.27. 20:25
Ezek is érdekelhetik