Női kézi: A győri szurkolóknak köszönhetően már nem hiányzik a pálya – Althaus

Vágólapra másolva!
2019.04.18. 10:35
Rendhagyó helyszínen, a Sport Tv stúdiójában került sor a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének sorsolására. A címvédő Győri Audi ETO KC a Vipers Kristiansanddal mérkőzik meg, amelyet kétszer már legyőzött az idényben, de a másik elődöntő két résztvevője, a Metz és a Rosztov-Don is ismerős lehet egymásnak. A sorsolás után a sorozat nagykövetével, a tavaly még a Győrrel BL-győztes Anja Althausszal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Anja Althaus elárulta: nagyon jól érzi magát új szerepében.

„Nagyon szeretem. Az elején talán ha nem is furcsa, de elég új volt. Előtte csak kézilabdázó voltam, aztán átkerültem a másik oldalra. De nagyon szórakoztató, ugyanakkor nagy kihívás volt, hogy megtaláljam, mit szeretnék csinálni a karrierem után. A legtöbb ember tudja, mit akar, nekünk viszont a kézilabda teszi ki az életünket. És mi jön utána? Kerestem a lehetőséget, és fejest ugrottam ebbe az új életbe, kipróbáltam magam. Nagyon szeretem a mi kis kézilabdavilágunkat, és nekem lehetőségem van arra, hogy megmutassam ezt a közösségi médián keresztül, ami szerintem nagyon fontos.”

Az NSO Tv videójában Althaus elmeséli, hogy a győri szurkolók miatt már nem hiányzik neki a pálya, illetve kifejti véleményét a final fourról is.

Idén a döntőre sem fogunk elfáradni – Amorim

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ, BUDAPEST, PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA
ELŐDÖNTŐ (május 11.)
15.15:
Vipers Kristiansand (norvég)–GYŐRI AUDI ETO KC
18.00: Metz Handball (francia)–Rosztov-Don (orosz)

HELYOSZTÓK (május 12.)
15.15: bronzmérkőzés
18.00: döntő

Legfrissebb hírek

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
4 órája

„Őrültség lenne ilyen munkáról lemondani” – hosszabbít Vámosék metzi edzője

Kézilabda
22 órája

Közös álmuk a budapesti négyes döntő – így él Szemerey Zsófi, Szöllősi-Schatzl Nadine és Vámos Petra Metzben

Kézilabda
Tegnap, 9:49

Ennyire bíznak egymásban a női kéziválogatottunk játékosai – VIDEÓ

Kézilabda
2025.04.09. 09:41

Egymásnak ugrottak Nikitscher csapattársai a kispadon – videó

Spanyol labdarúgás
2025.04.07. 13:45

A Győr 21 góllal nyert Esztergomban, szűken győzött az FTC

Kézilabda
2025.04.05. 17:40

Szlovén irányítóval erősít a Győr – hivatalos

Kézilabda
2025.04.02. 13:16

Több hétre kidőlt a győriek kiválósága

Kézilabda
2025.04.02. 10:45
Ezek is érdekelhetik