Férfi kézi: Jöhet az utolsó csúcstámadás – Momir Ilics

– Jól van Tadej?
– Három éve tényleg ez a legfontosabb kérdés az életemben, és a lényeg, a kisfiam egészséges, vidám, igazi ördögfióka, és a feleségemmel, Majával együtt boldogok vagyunk, mert már a labdával is barátkozik – válaszolta a Nemzeti Sportnak a szerb balátlövő Momir Ilics, aki kedden bejelentette, az idény végén befejezi aktív pályafutását, de nem búcsúzik Veszprémtől, mert megbeszélte Csík Zoltán vezérigazgatóval és David Davis edzővel, hogy a veszprémi egyesületnél marad, és segít akár az első csapatnál, akár az utánpótlás-nevelésben.

SIKERÉHES ÉS ELÉGEDETT

– Még csak harminchét éves, minden tekintetben jó formában van. Nem fog hiányozni a játék, a társak, a BL és Veszprém?
– Eleinte biztosan nehéz lesz, ezt még nem is tudom elképzelni. Abban viszont biztos vagyok, hogy a Veszprémmel és veszprémi barátaimmal, csapattársaimmal megmarad a kitűnő kapcsolatom, továbbra is naponta találkozhatunk, szóval a sportágtól nem válok el. A későbbiekben is edzőként szeretném folytatni, de ennek a körvonalai még nem rajzolódtak ki pontosan. A Veszprém jó ajánlatán egy percig sem gondolkodtam.

– Nekünk mégis korainak látszik a visszavonulása. Miért döntött így?
– Rengeteg nagy sikert értem el, az újabb és újabb kihívások sokáig ébren tartották bennem a harci tüzet. Ez továbbra is így van, a sikeréhség megvan bennem, ugyanakkor azt érzem, hogy már elég volt, meg kell elégednem az eddigiekkel. Nem volt könnyű döntés, ezt elismerem. A feleségemmel és az édesapámmal azonban megbeszéltem, jobb lesz így. Drága édesanyám véleményét sajnos már nem kérhettem ki…

– Sportos családból származik?
– Inkább azt mondom, a szülővárosom, Arandjelovac sportváros. A kézilabdát különösen kedvelik az ott élők.

– A győriek volt beállós klasszisa, Ana Djokics is odavalósi, a karrierjük szinte párhuzamosan futott.
– Pontosan. A szilárd alapokat mindketten Arandjelovacon kaptuk, és erre bátran építhettünk. A legtöbbet mégis szabadkai tréneremnek, a legendás Nikola Jevremovicsnak köszönhetem, aki nagyon sok későbbi válogatottat nevelt. Sajnos már ő is elment, csak ötvenkilenc évet élt. Visszatérve a családunkra, mind a két testvérem is kézilabdázott, pontosabban az öcsém még játszik, a bátyám viszont befejezte. Jómagam előbb a focival próbálkoztam, aztán jártam bokszedzésekre is, de végül a bátyámat követtem a kézilabdapályára. Ma már tudom, nagyon jó döntés volt.

VILÁGKLASSZIS EDZŐI VOLTAK

– Mi kellett a leginkább a nagyon sikeres pályafutásához?
– Elég szorgalmas voltam, hallgattam a trénereimre, akik azt mondták, a tehetségem semmit sem ér, ha nem edzek eleget. A Jóisten is a tenyerén hordott, mert kiváló szakemberekkel és játékostársakkal – meg sem próbálom felsorolni őket – hozott össze, a világ több élcsapatához irányított, valamint vigyázott rám, hogy elkerüljenek a nagyon súlyos sérülések.

– Profi trénerei közül ki tett a legtöbbet a sikereiért?
– Fokozatosan építették a karrieremet. Nagy lépés volt, amikor Szabadkáról a szlovén Velenjébe kerültem, aztán a német Gummersbachba, ahol a bosnyák Sead Hasanefendic, a világ egyik legjobb trénere vezetett be az igazi profi világba. Azzal a csapattal EHF-kupát nyertem, ennek éppen tíz éve.

– A csúcsra a Kiellel ért fel?
– Inkább úgy igaz, hogy a Kiellel és a Veszprémmel. Ez a két klub hosszú évek óta a sportág legszűkebb elitjéhez tartozik, mindkettőnek óriási és lelkes a szurkolótábora, és mindkettőre jellemző, hogy csakis topjátékosokat alkalmaz. Az más kérdés, hogy akad még néhány hasonlóan felépülő egyesület, és ezekkel állandó és hagyományos a Kiel és a Veszprém versengése.

– A háromszoros BL-győztes THW Kiel a minap nyerte meg története negyedik EHF-kupáját.
– A három BL-arany közül kettőből magam is kivettem a részem, miként akkori edzőm, az izlandi Alfred Gíslason is. Ha a pályafutásomat döntően befolyásoló szakembereket említem, őt nem hagyhatom ki. Miként Carlos Ortegát sem, aki Hajnal Csabával, Kálomista Gáborral és Fonyó Károllyal együtt hat évvel ezelőtt Veszprémbe invitált. Veszprémben aztán Xavi Sabaté és David Davis edzővel is tökéletes volt a közös munka.

– Eddig mégis csupán álom maradt, hogy a Veszprémmel is BL-t nyerjen. Az idén megvalósul?
– Ez a legfőbb célom, és mondhatom úgy is, hogy közös célunk. Nekem személyesen is fontos lenne, hogy elmondhassam, húszéves profi karrierem idején tíz évig játszottam a világ legjobbjai között a német és a magyar bajnokságban, tíz évig sikerült a legmagasabb szinten kézilabdázni, tíz évig a sportág csúcsán vagy annak közvetlen közelében lehettem.

– Ebbe miként illik bele válogatott szereplése?
– Ez szerteágazó, speciális kérdés, nem taglalnám. Arra mégis jó érzéssel emlékezem, hogy ott lehettem a londoni olimpián, hét évvel ezelőtt meg Európa-bajnoki döntőt játszhattam, és akkoriban Veszelin Vukovics volt a szerb válogatott szövetségi kapitánya, aki szintén óriási egyéniség, hiszen játékosként olimpiát és világbajnokságot nyert.

BIZONYÍTANI KELL A SZURKOLÓKNAK

– Veszprémi éveinek a BL-győzelem lehet a legjobb eredménye, de előbb a bajnoki finálé következik. Nem túl nagy a kettős teher?
– Ez két szép, hatalmas feladat, és nem lehet más tervünk, mint mind a kettőt megvalósítani. Az utóbbi egy évben történtek miatt ezzel tartozunk a szurkolóinknak és főleg önmagunknak. Arról nem is beszélve, hogy csapatkapitányunknak, Nagy Lászlónak is ezzel zárul a játékos-pályafutása. Egyelőre a Szeged elleni bajnoki döntő az elsődleges. Elegendő időnk maradt a felkészülésre, miként a Szegednek is. Nem vitás, a bajnoki idény legizgalmasabb, legkeményebb két ütközete következik.

– Mekkora az esélye, hogy veszprémi arannyal zárul?
– Nagy. A Szeged ellen nem egyszerűen rangadót játszunk, ez a párharc annál sokkal több. Különleges presztízsharc, amelyre egész évben készülünk. Játszani, kézilabdázni szeretnénk, de újra óriási csata lesz, amit akkor nyerhetünk meg, ha nyugodtan, koncentráltan küzdünk. Jól edzettünk az utóbbi hetekben is, szerintem a csúcsformánk közelében vagyunk. Jöhet a csúcstámadás.