Női kézi BL: közel a megegyezés a budapesti hosszabbításról

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2019.05.14. 11:47
null
Idén is megadták a módját a final fournak (<strong>Fotó</strong>: Tumbász Hédi)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) osztrák elnöke, Michael Wiederer a női Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjén eleget tett a Nemzeti Sport kérésének, és válaszolt lapunk néhány időszerű kérdésére.

„A győri együttes ebben az idényben nyújtott kiemelkedő teljesítményét valamennyien elismerjük, hiszen a Bajnokok Ligájában az egyetlen csapat, amely sorozatban harmadszor is hazavihette a trófeát – mondta 63 éves Wiederer, aki 1992-től 24 éven át az EHF főtitkára volt, majd 2016-ban a szervezet elnökévé választották. – Véletlenül sem unalmas ez a remek sorozat a nézőknek és a szakembereknek, hiszen évente újabb és újabb sikeréhes kihívókkal találja magát szembe a címvédő, és nincs garancia a sikerre. A friss szél az idén a Metz és a Vipers Kristiansand szereplésével érkezett. Ismét – sorozatban hatodszor – kiváló házigazda volt a magyar szövetség, és látványos, magas színvonalú körítést is élvezhetett a közönség.”

Michael Wiederer válaszolt arra kérdésünkre is, hogy az EHF hol, miként képzeli el a jövőben női BL-végjátékot.

„A kitűnően teljesítő magyar szövetséggel hagyományosan kiváló a munkakapcsolatunk, ennek keretében a négyes döntőt az elmúlt években közösen fejlesztettük kiváló – a marketingesek így mondják – termékké, amely iránt hatalmas és egyre növekvő az érdeklődés – folytatta az elnök. – Ezért is reménykedem, hogy a végéhez közeledő egyeztetéseink eredményesen zárulnak, és mindkét fél megelégedetten állhat majd fel a tárgyalóasztaltól. Ez azt jelentené, hogy Budapesten maradna a négyes döntő. A két partnernek ez az érdeke. Még nincs egyezség, a tárgyalások befejezésére nem tűztünk ki időpontot, de nem fogjuk sokáig halasztani.”

Az MKSZ operatív igazgatója, Novák András hozzáfűzte, hogy a hosszabbításra váró szerződésben már csak egy-két pontban kell megállapodni.

Legfrissebb hírek

Négy válogatott már kijutott a selejtezőből a férfi kézilabda Európa-bajnokságra

Kézilabda
2025.03.17. 13:19

Simon Petra szeretne Bajnokok Ligáját nyerni, és a válogatottal is aranyéremre hajt

Kézilabda
2025.03.10. 19:07

Női kézi BL: Korsós Dorina csapata drámai körülmények között jutott tovább, íme az FTC és a Győr útja a final fourig

Kézilabda
2025.02.23. 17:47

Ismét megverte az Esbjerget a Győr, így a csoport élén végzett!

Kézilabda
2025.02.23. 17:31

Női kézilabda BL: Kácsorék kiestek, norvég csapat is jöhet a Fradinak a final fourért

Kézilabda
2025.02.23. 07:02

Megvan Katrine Lunde új csapata – hivatalos

Kézilabda
2025.02.17. 11:01

Malestein hálás a klubrekordot beállító ferencvárosi csapattársainak

Kézilabda
2025.02.17. 10:33

Női kézilabda BL: az Esbjerg nyerte a dán rangadót, az Odense jöhet az FTC-nek a final fourért

Kézilabda
2025.02.16. 21:20
Ezek is érdekelhetik