Női kézi: az új beálló mentalitása még Győrben is unikumnak számít

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2019.08.01. 10:17
null
Béatrice Edwige (balra) munkához való hozzáállása példaértékű (Fotó: Török Attila)
A Győri Audi ETO új szerzeményei közül Faluvégi Dorottyáé a jövő, a két francia sztár, Estelle Nze Minko és Béatrice Edwige érkezésével pedig még sokoldalúbb és masszívabb lehet a BL-címvédő játéka.

Az egyhetes balatonboglári és a horvátországi edzőtábor között néhány napig hazai környezetben folytatja a felkészülést a bajnoki, Magyar Kupa- és Bajnokok Ligája-címvédő Győri ETO női kézilabdacsapata, amely kedden nyílt edzésre várta szurkolóit. A drukkerek május 17., az utolsó bajnoki mérkőzés után találkozhattak újra kedvenceikkel, így az új játékosokkal is, köztük a Ferencvárostól szerződtetett Faluvégi Dorottyával.

RAJT RANGADÓKKAL

Hivatalossá váltak a női bajnokság első fordulójának játéknapjai. A 2019–2020-as idény augusztus 29-én, csütörtökön az újonc Szent István SE Debrecen elleni monori meccsével rajtol (Monor lesz a SZISE hazai pályája), a Győr szeptember 1-jén fogadja a legutóbbi bronzérmes, EHF-kupa-címvédő Siófokot, míg az FTC rangadóval kezd Érden.

NŐI K&H LIGA, 1. FORDULÓ
Augusztus 29. Szent István SE–DVSC, 18. Augusztus 30. Kisvárda–Szombathely, 18. Alba Fehérvár–Mosonmagyaróvár, 18.30.
Augusztus 31.
Érd–FTC, 18. Békéscsaba–Dunaújváros, 18., Vác–MTK, 18.
Szeptember 1.
Győr–Siófok, 18

Nagyon vártam, hogy elkezdjük a munkát – mondta a 21 éves, junior-világbajnok, hétszeres felnőttválogatott jobbszélső. – Azt hittem, szokatlanabb lesz, de tényleg annyira természetes és jó érzés belépni a győri öltözőbe, ennyi sztár közé... Angolul folyik a kommunikáció, de a napokban már felvetődött, hogy nyitott lennék-e néhány norvég szóra, kifejezésre, mondtam, hogy persze – tanítgatjuk egymást. Sűrű és kemény lesz a jövő heti, horvátországi edzőtáborozás és már a felkészülési meccsek is jönnek szép sorban. Természetes izgalom van bennem.”

A jobbszélső maga is kíváncsian várja, mennyivel kell nagyobb tempóra kapcsolnia az új csapatában.

A játékunk gyorsabb lesz, mint amihez hozzászoktam, de igyekszem nem stresszelni azon, hogy BL-győztes csapatba kerültem, világsztárok közé – folytatta Faluvégi. – Inkább azt fogalmaztam meg magamban, hogy várom az átadást, és be kell lőnöm a labdát a szélről, és igyekeznem kell a saját feladatomra koncentrálni. Szeretnék továbbfejlődni, még, ha ez kis lépéseket is jelent az első időszakban. Próbálom megtalálni a helyem, és minél magabiztosabbá, kitartóbbá válni, nem megriadni a hibáimtól – mert hibák mindig lesznek.”

Faluvégi Dorottya szerint szinte természetes volt belépni a győri öltözőbe
Faluvégi Dorottya szerint szinte természetes volt belépni a győri öltözőbe
MÉG MEGMOSOLYOGJÁK, HA MAGYARUL SZÓLAL MEG

Béatrice EDWIGE, a Győr beállója: „Mindenki nagyon kedvesen fogadott, és minél többet vagyok a pályán az új társakkal, úgy megy egyre jobban a közös munka. Izgatottan várom már az új idényt – mindent szeretnék megnyerni az ETO-val. Győr tökéletesen megfelel nekem, kisváros, bárhová könnyen és gyorsan el tudok jutni autóval, a centrumba is, folyók is vannak, szóval tényleg nagyon tetszik. Igyekszem már néha a magyar nyelvvel próbálkozni – egyelőre még sokakat megmosolyogtatok, ha megszólalok magyarul, de nem baj.”

A győriek edzője, Danyi Gábor elárulta, nagy kedvvel és pozitívan vágtak bele a felkészülésbe. Faluvégivel kapcsolatban kiemelte: nem kérdés, hogy a fiatal tehetségé a jövő. A tréner a két francia világ- és Európa-bajnok szerzemény, Estelle Nze Minko és Béatrice Edwige kapcsán leszögezte: nem vitás, a holland Cornelia Groot személyében a világ egyik legjobb irányítója távozott, Nze Minko viszont másfajta kézilabdát játszik, más típusú karmester, akivel tovább színesedik a repertoár. A francia Metztől érkező Edwige szerződtetése pedig régóta Danyi tervei között szerepelt.

A munkához és a játékhoz való viszonyulása példaértékű – mondta Edwige-ről Danyi. – Ez a fajta mentalitás még Győrben is unikumnak számít, az első futótesztet, például, rögtön megnyerte, ami nem könnyű ebben a keretben... Nem kérdez semmit, jön edzésre, csinálja a dolgát és minden feladatban igyekszik elöl lenni. Védekezésben kulcsszerep hárul majd rá, hatosfalas és nyitott védelemben is fontos feladatokat szánok neki, miközben poszttársát, Kari Brattsetet is tehermentesítheti.”

 

Legfrissebb hírek

A Győr 21 góllal nyert Esztergomban, szűken győzött az FTC

Kézilabda
2025.04.05. 17:40

Szlovén irányítóval erősít a Győr – hivatalos

Kézilabda
2025.04.02. 13:16

Több hétre kidőlt a győriek kiválósága

Kézilabda
2025.04.02. 10:45

Egy norvég farmról a világ tetejére – így vált Kari Brattset Győrben is vezérré

Kézilabda
2025.04.01. 09:59

Elkészült a női kézilabda BL-negyeddöntő pontos menetrendje, mutatjuk, mikor játszik az ETO és az FTC

Kézilabda
2025.03.31. 22:06

Faluvégi csapatával találkozik a Győr a női kézi BL negyeddöntőjében; az FTC-re az Odense vár

Kézilabda
2025.03.30. 16:46

Kristiansen és Breistöl is visszatért, a Győr 27 góllal verte meg a Vasast a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.03.26. 19:25

Második gyermekét várja a Siófok és a Győr korábbi kézilabdakapusa

Kézilabda
2025.03.26. 16:35
Ezek is érdekelhetik