A Győri ETO új kapusa elsőre nemet mondott, de most már készen áll

– Jókor hívom?
– Igen, a kislányom épp nemrég ébredt fel, elnézést előre is, ha behallatszik a hangja a telefonba – válaszolta Laura Glauser, a Metz 26 éves, olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok kapusa, aki a nyártól három évig a Győri Audi ETO KC-ban folytatja pályafutását.

– Miben változott meg 2018 áprilisa óta, amikor édesanya lett?
– Talán könnyebben viselek el egy-egy vereséget, korábban úgy éltem meg, mintha a világ vége lenne. Most már tudom, hogy vannak fontosabb tényezők is az életben, például a családom egészsége. Mindig gondolnom kell a lányomra, Kanielára is, ez teljesen új érzés. Türelmesebb lettem, anyukaként nincs is nagyon más választásom.

– Hogyan látta a francia válogatott számára csalódást keltő világbajnoki szereplést?
– Nehéz szívvel követtem a tévén keresztül a csapat meccseit, sokszor tehetetlennek éreztem magamat. Sajnos nemigen ismertem rá a válogatottunkra, de az igaz, hogy nem lehet mindig jól játszani. Természetesen tudtuk, hogy már megvan a jegyünk Tokióba, mégsem lehet azt mondani egy vébéről, hogy nem fontos. Mindig úgy vágunk neki egy világversenynek, hogy nyerni szeretnénk. Most csak az számít, hogy tanuljunk belőle, és az olimpiára erősebben érkezzünk meg.

– Mit szólt a Győr tavalyi megkereséséhez?
– Valójában már korábban is felvették velem a kapcsolatot, de akkor még visszautasítottam az ajánlatot, mert úgy éreztem, nem jött el a megfelelő pillanat. Szerettem volna előbb még stabilabbá válni, és a kislányom miatt sem akartam váltani. Most már ő is nagyobb, így könnyebben belevágunk a költözésbe. Hármunkon kívül a kutyánk is velünk jön Magyarországra.

– Voltak más lehetőségei is?
– Más irányba nemigen tapogatóztam. Amikor profi kézilabdázó lettem, a Győr már ott volt a legjobbak között, de csak az álmaimban szerepelt, hogy egyszer az ETO-ba igazolok. Nagyon megdöbbentem az első megkeresésen, nem hittem volna, hogy egy ilyen csapat érdeklődik irántam. Egy év még lett volna a metzi szerződésemből, de a két klub korrekt módon megegyezett egymással, aminek nagyon örültem. A következő nagy célom, hogy megnyerjem a Bajnokok Ligáját, ami a Metzcel sem lehetetlen, de Győrben minden évben ez az elvárás a csapattól.

– Beszélt előtte a győriek francia játékosaival?
– Csak keveset, de addigra már elhatároztam magam. Egy külföldi lehetőség mindig is foglalkoztatott, a szűk családommal együtt hoztuk meg a döntést, ők mindenben támogattak.

– A családja révén került kapcsolatba a kézilabdával is?
– Nem. Az elején csak szórakozásból kezdtem el játszani, még szó sem volt róla, hogy egyszer profi lesz belőlem. A barátaimmal mindent közösen csináltunk, és az egyikük felvetette, mi lenne, ha lemennénk kézilabdázni.

– Hogyan került a kapuba?
– Nem meglepő módon senki sem akart beállni, én viszont elég ügyetlen voltam a mezőnyben. Nem nagyon figyeltem arra, mit kellene csinálni, csak ide-oda rohangáltam, mert meg akartam szerezni a labdát. Így aztán szóltak, próbáljam ki magam a kapuban, úgyis látták rajtam, hogy folyamatosan ugrálok a labda után. Aztán ott ragadtam, de tetszett a feladat, ráadásul nem féltem a lövésektől.

– A pályán kívül is olyan szenvedélyes, mint kapusként?
– A hétköznapok során inkább a nyugodtság jellemez, azt is mondhatjuk, visszahúzódó típus vagyok. Akik előtte csak a mérkőzéseken láttak és találkoznak velem, általában meg is lepődnek a különbségen. A meccsek során azonban mindig magas hőfokon égek, és elég lobbanékony vagyok, szerintem sokaknak nem is vagyok emiatt szimpatikus.

– A Metz az első felnőttcsapata, már majdnem tíz éve szolgálja. Mondhatjuk, hogy együtt fejlődött a klubbal?
– A szülővárosom, Besancon csapata volt az első nagy klubom, bár akkoriban nem az első osztályban szerepelt. Még nem voltam tizennyolc éves, amikor 2010-ben a Metzhez kerültem, ami nagy ugrásnak számított a karrieremben. A városnak már akkor is erős csapata volt, esélyes a francia bajnoki címre, de az igaz, hogy az évek során közösen lettünk egyre jobbak, amit jól mutat, hogy tavaly első alkalommal bejutottunk a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. Már az első pillanattól fogva éreztem, hogy befogadó közegbe kerültem, olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Mindenki szereti a másikat, a hosszabb összetartások sem megterhelőek a lányokkal. Hihetetlen, milyen utat tettünk meg közösen, már senki sem intézhet el minket egy kézlegyintéssel, lényeges tényezővé váltunk a nemzetközi mezőnyben. Mindig lépésről lépésre haladtam, a győri szerződésem a következő fontos mérföldkő, de még nem gondolok rá.

– Láthatják még a szurkolók metzi mezben a pályán?
– Ha a rehabilitációm a tervek szerint alakul, szeretnék néhány meccs erejéig beszállni az idény végén, de nem siettetek semmit. Remélem, újra eljutunk a BL-final fourba, és a térdem állapota is megengedi, hogy beálljak.

– Mit szólna egy Győr–Metz BL-döntőhöz?
– Miért is ne? Jó móka lenne!