Női kézi: Depressziós, szomorú és dühös voltam – Kristiansen

– „Nem tudom abbahagyni a mosolygást” – fogalmazott az egyik januári bajnoki után. Ennyit számít, hogy végre játszhat?
– Igen. A sérülés előtt is sokat mosolyogtam, de most tényleg nagyon boldog vagyok, amiért ismét kézilabdázhatok, és pályán lehetek a lányokkal – jegyezte meg Veronica Kristiansen, a Győri Audi ETO KC átlövője, aki hosszabb kihagyás után december végén tért vissza, és azóta egyre jobb formába lendül. – Most következik a java, jönnek az éles Bajnokok Ligája-mérkőzések, klassz, hogy ismét a része lehetek mindennek.

– Az Instagram-profilján megosztott videók alapján topformában van.
– Jól érzem magam, de azért még dolgozni kell az erőállapotomon, lépésről lépésre haladok. A legfontosabb, hogy végre a kézilabdára koncentrálhatok.

– Milyen ismét a pályán lenni?
– Egyrészt nagyon jó, másrészt nem könnyű ritmusba lendülni, idő kell még ahhoz, hogy teljesen visszajöjjenek a mozgások.

– A norvég sajtóban korábban úgy fogalmazott, depressziós volt a felépülés idején.
– Érzelmileg megviselt a kihagyás, elsősorban azért, mert senki sem tudta, pontosan milyen sérülésem van, így aztán a megoldást sem találtuk. Roppant nehéz olyasmivel küzdeni, amit nem ismersz, emiatt frusztrált voltam. Kaptam tanácsot innen is, onnan is, túl sok lett az információ, miközben igazából senki sem tudott semmit. Aztán Győrben nagyon jó munkát végzett az egészségügyi stáb, megtaláltuk a megoldást. Meghatározták, ezen az úton kell haladni, ebben kell hinned! Megkönnyebbültem, hogy végre megvolt, mit kell tennem, mit kell követnem, és tényleg rendbe jöttem.

– Hogyan viselte a bizonytalanságot?
– Nagyjából hét hónapig nem játszhattam, ami nagyon-nagyon hosszú idő, hiszen a kézilabda az életem. Vágytam vissza a pályára, hogy megint játszhassak, edzhessek, közben depressziós, szomorú és dühös voltam. A nap végén sokszor kellett találnom valami pozitívumot, például, hogy jó lesz reggel felkelni egy csésze finom kávéért. Szerencsére klassz emberek vesznek körül, akik sokat segítettek.

– Tanult belőle valamit?
– Mindenki azt mondja, keményebben tér vissza, és ez tényleg így van, főleg mentálisan, de fizikailag is erősebb lettem.

– A Siófok elleni vesztes meccsen önnek jól ment a játék.
– Mondhatjuk, ám csapatként nyerünk és csapatként veszítünk. Örülök, hogy egyre jobb formába lendülök, de a vereség miatt csalódott vagyok, igaz, szerintem képesek vagyunk a magunk javára fordítani a negatívumokat, és tanulni belőlük. A Bajnokok Ligájában ráadásul most jönnek a nagy meccsek. Őszintén, sírtam, amikor az ősszel elkezdődött a BL, és én csak a pálya mellől nézhettem. Most viszont végre játszhatok, és bár a Brest ellen nem úgy ment a csapatnak, ahogyan terveztük, azt érzem, játékosként és emberként is tehetek a többiekért. Magunkra kell koncentrálnunk.

– Apropó, „várt” már másfél évet arra, hogy kikapjon a csapatával?
– Á, sosem, nagyon hosszú ideig nem szenvedtünk vereséget tétmeccsen. A siófoki mérkőzés után nem volt jó hangulat az öltözőben, de tanulunk a hibákból, és folytatjuk a munkát. Mindenki jobb akar lenni, erősebbek is leszünk.