Rasmussen utca – Bálint Mátyás jegyzete

Végül is Kossuth Lajost is távollétében ítélték halálra 1848–49 kudarca után.

Na meg annyiban is hasonlít a kedden síelés közben felmentett Kim Rasmussenre, hogy a szabadságharc elején neki is jóval több rajongója volt, mint amennyi a végére maradt; hogy egyetlen kedvezően alakult hadjárat, a nehézségek közepette való ügyes manőverezése meg remek szónoki képességei eredményeképp sokan akkor is vakon bíztak benne, amikor nem feltétlenül állt nyerésre; és hogy amikor a legélesebbre fordult a helyzet, neki is elfogytak az ötletei.

Csak Kim Rasmussent nem a cári seregek, hanem a Nemzetközi Kézilabda-szövetség intervenciója tette gajra végül. Hogy összességében szakmailag jó választás volt-e a női válogatott kapitányi posztjára, az e ponton szinte irreleváns.

Csak az számít, hogy legalább egy elnökségnyien hittek benne annyira (vagy akartak hinni a saját korábbi döntésükben – a végeredmény szempontjából ez is mindegy), hogy előre meghosszabbították a szerződését, meg sem várva/bele sem gondolva, hogy mi lesz a tréner teljes itteni életművének célját és értelmét adó decemberi japán világbajnoksággal meg az olimpiai selejtezős részvétellel.

Aztán magyarországi pályafutása legfontosabb mérkőzésén, a románok elleni, a tokiói kvalifikáció lehetőségéről döntő találkozón Kim Rasmussen előbb szakmailag vallott maga által is bevallottan kudarcot, majd az azt követő sajtótájékoztatón emberileg is lábon lőtte magát. Előbbi papíron még belefért volna, hiszen az olimpiára maradt esélye a csapatnak, bár azon lehet vitatkozni, hogy a vb-n vagy a megelőző három évben látottak alapján Rasmussennel a kispadon pontosan mekkora is lett volna ez az esély.

Ezt a vitát viszont szerencsére nem kell lefolytatni: a tirádája után rá váró eltiltással a szakember maga hurkolta készségesen saját nyakára a selyemzsinórt, amelyet a szövetség elöljárói némi habozás után meg is húztak – hogy kényszerűségből, hiszen az olimpiai selejtezőnek nyilván nem lehet eltiltott kapitánnyal nekivágni, akkor sem, ha az ember kispadjáról a világ legcsudálatosabb edzője hiányzik, vagy kapva az alkalmon, hogy megszabaduljanak a legfontosabb vizsgáján kegyelemkettessel átevickélő dántól, az megint attól függ, mit gondolunk a tréner ellentmondásos megítélésű munkásságáról.

Egy biztos: joggal vagy sem, de ahogy annak idején Kossuth Lajosnak, most Kim Rasmussennek is dicstelenül kell elhagynia az országot. Valami ugyanakkor azt súgja, a dánról nem fognak annyi utcát elnevezni.