Veszprém: megvan, hol folytatja a nyáron távozó Gajic

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.01.10. 09:50
A Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának szlovén jobbszélsője, Dragan Gajic nyártól a francia másodosztályban folytatja a pályafutását.

A 35 éves Dragan Gajic december végén a közösségi oldalán már bejelentette, hogy távozik a klubtól, ám arról nem ejtett szót, hogy hol folytatja.távozik a klubtól, ám arról nem ejtett szót, hogy hol folytatja.

Mint az a klub hivatalos honlapján, a telekomveszprem.hu-nolvasható, Gajic nyáron lejáró szerződését nem hosszabbítja meg a Veszprém, a portál pedig hozzáteszi, hogy a 35 éves játékos Franciaországban folytatja a pályafutását, méghozzá a másodosztály jelenlegi éllovasánál, a Limoges Hand 87-nél.

Időközben a Limoges is megerősítette Gajic érkezését, aki a közlemény szerint két szezonra írt alá.

Gajic 2016 óta erősíti a Veszprémet, ezalatt két bajnoki címet és két Magyar Kupát nyert a bakonyiakkal, valamint kétszer is eljutott a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjébe. Előtte megfordult a Celje, az RK Zagreb, a Maribor és a Montpellier csapataiban.

Legfrissebb hírek

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

A korábbi győri átlövő Bukarestben folytatja

Kézilabda
2025.02.04. 12:21

Távozik a Veszprémtől Palasics Kristóf, a Bundesligába igazol

Kézilabda
2025.01.31. 10:51

Újabb magyar válogatott játékosra csapott le a Metz – hivatalos

Kézilabda
2025.01.30. 12:16

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

Olimpiai bronzérmes dán irányítót szerződtetett a győri női kézilabdacsapat

Kézilabda
2025.01.23. 12:18

Szemerey Zsófi a nyáron hazatér Metzből

Kézilabda
2025.01.05. 14:13

Norvégiában folytatja a svédek veterán kézilabdakapusa

Kézilabda
2025.01.02. 16:43
Ezek is érdekelhetik