Szöllősi-Zácsik Szandra: Ki akarom juttatni a válogatottat az olimpiára

– Várta a meghívót a válogatottba?
– Korábban beszéltem már mindkét szövetségi kapitánnyal, akkor egyeztettünk, úgyhogy néhány hete tudok róla. Nagyon örültem neki, hiszen ez volt a célom a szülés után – mondta Szöllősi-Zácsik Szandra, az MTK Budapest balátlövője, aki meghívót kapott a női válogatott élére március 31-ig kinevezett Danyi Gábor, Elek Gábor kapitánykettőstől az együttes február 9–11-i budaörsi edzőtáborába.

– Hitte volna, hogy ilyen hamar visszatér a megfelelő szintre?
– Döcögősen indult, Borisz nevű kisfiam áprilisi születése után augusztusban kezdtem el a felkészülést. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar elérem a célomat, de bízom benne, hogy ugyanúgy tudom folytatni a válogatottban is.

– Mi jelentette a legnagyobb nehézséget?
– Nagyjából egy hét edzés után Achilles-ín-sérülést szenvedtem, emiatt több mint két hétre kiestem, ugyanis cipőt sem tudtam a lábamra húzni, mindent újra kellett kezdenem. Erőnlétileg nehéz volt, a vállamra nagyon oda kellett figyelnem, nehogy gond legyen vele, össze kellett raknom a felugrásos lövést is. Sok időre volt szükségem, de hál' Istennek minden összeállt. A legrosszabb talán az volt, hogy fejben tudtam, mit kell tennem, ám a testem nem engedelmeskedett. Nem tudtam végrehajtani, amire egyébként képes vagyok. Nagyon türelmetlen voltam.

– Segített, hogy volt tapasztalata szülés utáni visszatérésben?
– Igen, mert tisztában voltam vele, hogy egy idő után minden visszajön, de most később következett be. Hanna születésekor huszonöt éves voltam, nagyon gyorsan regenerálódott a szervezetem, igaz, most sem panaszkodhatok.

– Mikor érezte, hogy nemcsak visszatért, húzóembere is tud lenni az MTK-nak?
– Hiányzott az alapozó munka, ezért sokat számított, hogy a kimaradt nyári időszak után végigcsináltam a téli alapozást. Talán azután jött a váltás, akkor minden összeállt.

– Legutóbb a 2017-es világbajnokságon szerepelt a válogatottban – ez is hiányzott már?
– Nagyon, jó érzés volt, amikor felhívtak a kapitányok. A válogatottban más a légkör, másért kell küzdeni, harcolni, címeres mezt húzhatok magamra, ami óriási élmény, főleg ha pályára is léphetek – szóval újabb kihívás.

– Bemutatkoznia nem kell a társaknak, de másik csapatba tér vissza. Követte a válogatottat?
– Követtem, mert barátok, volt csapattársak játszanak benne. A világbajnokságon nagyon-nagyon szurkoltam nekik, sajnos nem úgy jött ki a lépés, ahogyan szerették volna, de kárpótol mindenkit, hogy megvan az olimpiai selejtező, kicsit jobb szájízzel gondolok majd vissza az elmúlt két évre, amelyből kimaradtam.

– Milyen szerepet tölthet be az együttesben?
– Nagyon szeretnék segíteni, bízom benne, hogy át tudom menteni a mostani formámat. Persze remélem, hogy a selejtezőn is szerepelhetek, ki akarom juttatni a válogatottat az olimpiára. Megérdemelnénk, ha sikerülne, mert a legutóbbi kettőn nem voltunk ott. Nagy vágyam, mindent megteszek érte.

– Milyen munkát vár a két kapitánytól?
– Volt már példa kettős irányításra, szerepeltem is a válogatottban, amikor Elek Gábor Ambros Martínnal dolgozott. Szerintem jól működik majd a páros, ki tudják egészíteni egymást. Elek Gábort nagyon régóta ismerem, Danyi Gáborral pedig nagyjából tíz éve, junior Európa-bajnokságon dolgoztam együtt. Nem tudom, mit beszéltek meg, az egyik a védekezést, a másik a támadást irányítja-e, a budaörsi táborban sok mindent megtudunk.

– Mennyire lett más kézilabdázó két gyermek után?
– Teljesen. Mindig is a gyermekemnek akartam bizonyítani, most már kettőnek. A kislányom ötéves, tudja értékelni, amit csinálok, nagyon szurkol. Azt akarom, hogy büszkék legyenek rám, ez mentálisan rengeteg erőt ad. Fejben sokkal erősebb vagyok, és jóval felszabadultabb is a játékom. Nem annyira görcsös, hogy csak azért is bizonyítok, hanem felszabadultan tudok kézilabdázni. Remélem, ez jó útra vezet.

– Érthető, hogy vágyott a válogatottságra, ugyanakkor a két kicsi miatt mekkora kihívást jelent a több elfoglaltság?
– Nehéz kérdés, mert imádom őket, családcentrikus vagyok, ám elég erősnek érzem magamat, hogy az elkövetkező időszakot kibírjuk. A gyerekek is kellően szocializálódtak, a nagyobb felfogja, anya hol van, remélem, a kisebbik meg észre sem veszi a távollétemet. Kell ilyenkor segítség, mert egyedül nem bírjuk az edzések mellett, de a nagymamák nagyon jól helytállnak majd, jó kezekben lesznek a gyerekek.

– Visszatérve az MTK-ra, miképp alakul a jövője? Néhány hete még arról beszélt, maradna.
– Erről még semmit sem mondanék.

– Pedig sokakat érdekelne...
– Több csapat is megkeresett, ám még tényleg nem beszélnék róla, úgy érzem, a napokban eldől.