Kézi: elhalasztják a női Eb-selejtezőt és a Veszprém meccsét is

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.13. 12:26
A koronavírus-járvány miatt elhalasztották a magyar női kézilabda-válogatott Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőit, valamint a Telekom Veszprém férficsapatának negyeddöntő-visszavágóját a SEHA-Ligában.    

A magyar szövetség (MKSZ) honlapjának pénteki híradása szerint az európai szövetség (EHF) elhalasztotta a március végére tervezett női Európa-bajnoki selejtezőket. A magyar csapat 25-én és 28-án is Montenegróval találkozott volna, előbb Érden, majd Niksicsben. Az MKSZ szerette volna az eredeti időpontban, zárt kapuk mögött megrendezni a hazai találkozót, de erre nincs lehetőség.A magyar csapat 25-én és 28-án is Montenegróval találkozott volna, előbb Érden, majd Niksicsben. Az MKSZ szerette volna az eredeti időpontban, zárt kapuk mögött megrendezni a hazai találkozót, de erre nincs lehetőség.

Az EHF tájékoztatása szerint megvizsgálják a mérkőzések június 1. és 7. közötti időpontra halasztásának lehetőségét.

A SEHA-liga honlapjának tájékoztatása szerint a szombatra kiírt Telekom Veszprém–RK Vojvodina meccset határozatlan időre elhalasztották. A negyeddöntő múlt vasárnapi első meccsét a Veszprém nyerte meg 31–26-ra.

A regionális nemzetközi sorozat négyes döntőjét április 3-án és 5-én rendeznék Zadarban.

Legfrissebb hírek

Közös álmuk a budapesti négyes döntő – így él Szemerey Zsófi, Szöllősi-Schatzl Nadine és Vámos Petra Metzben

Kézilabda
Tegnap, 9:49

Golovin szerint már van olyan újonc, aki bejátszotta magát a női kéziválogatottba

Kézilabda
Tegnap, 9:18

Újabb magyar győzelem a brazil női kézilabda-válogatott ellen

Kézilabda
2025.04.12. 18:46

Faragó Lea reméli, hogy belőle is olyan jó játékos lesz, mint a válogatottól búcsúzó klasszisok

Kézilabda
2025.04.11. 12:32

Ezzel a videóval búcsúztatta három ikonját az MKSZ

Kézilabda
2025.04.11. 10:19

„A szívem a torkomban dobogott. Ahányszor csak lehet, annyiszor át akarom még élni!”

Kézilabda
2025.04.11. 10:08

„Egyszerre három ilyen játékos még sosem búcsúzott a magyar női kézilabda-válogatottól”

Kézilabda
2025.04.10. 20:52

Biztosan győzött a magyar női kézilabda-válogatott a brazilok elleni tesztmeccsen

Kézilabda
2025.04.10. 19:59
Ezek is érdekelhetik