Női kézi: a nyártól Vágó Attila lesz a Dunaújváros vezetőedzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.11. 19:21
A távozó György László helyére Vágó Attila érkezik Dunaújvárosba, így ő lesz a következő szezontól a DKKA női kézilabdacsapatának vezetőedzője.

A klub szerdai sajtótájékoztatóján Gurics Attila menedzser közölte, hogy György László ajánlotta Vágó Attilát utódjául. Hozzátette, a tréner korábban a Nemzeti Kézilabda Akadémia edzője volt, A-licenccel rendelkezik.

A menedzser jelezte, hogy jelenleg négy szerződtetett játékosa van a Dunaújvárosnak: Kazai Anita, Szalai Babett, Mihály Petra, Braun Csenge. Megemlítette, további három-négy DKKA-játékossal tárgyalnak a folytatásról. A csapat végleges játékoskeretét a következő bajnoki találkozó előtt szeretnék bejelenteni.

A 34 éves Vágó Attila örömét fejezte ki, hogy egy nagy múltú klubhoz került ilyen fiatalon.

„Az első pillanattól tudásom legjavát kívánom nyújtani, hogy minél előrébb végezzünk a bajnokságban” – mondta a tréner, aki szerint válogatott szintű játékosok és fiatal tehetségek állnak rendelkezésére.

Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester hangsúlyozta, hogy első osztályú csapat van és lesz is Dunaújvárosban. Találtak egy főszponzorjelöltet, vele hamarosan megállapodnak a részletekről.

Mátyás Gábor, a DKKA ügyvezetője szerint olyan menedzseri csapat állt össze, amely garancia lehet a megújulásra, a célok elérésére.

Kérdésre elmondta: keretmegállapodást kötöttek egy céggel, amely nemcsak a felnőttcsapatról szól, hanem az akadémián nevelkedő gyerekekről is. Szeretnék, ha a jövőben felmenő rendszerben egyre több helyben nevelkedett játékos kézilabdázna az élvonalbeli csapatban.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: menesztette edzőjét a sereghajtó MTK Budapest

Kézilabda
2025.01.01. 07:07

Férfi kézi: Komlón nem szálltak el a sikertől, tudják, hol a helyük

Kézilabda
2024.09.18. 07:28

Egy góllal kikapott Németországtól a magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2024.07.19. 21:20

Kézilabda El: megkapta selejtezős ellenfeleit az FTC és a Vác

Kézilabda
2024.07.16. 12:40

Ki fél a repüléstől? Ki hívná meg grillezésre a csapatot? – vidám videóban vallottak női kéziseink

Párizs 2024
2024.07.16. 08:42

Egy góllal győzött Győrben a női kéziválogatott

Kézilabda
2024.07.13. 16:15

A nőknél három csapatunk is selejtez, a férfiaknál a Tatabánya már főtáblás a kézilabda El-ben

Kézilabda
2024.07.09. 14:56

Női kézilabda: reggeli felkészülési meccsen tíz góllal vertük meg a szlovénokat

Kézilabda
2024.07.09. 10:52
Ezek is érdekelhetik