Férfi kézi BL: Dujsebajev nyolcas döntőt javasol

Vágólapra másolva!
2020.04.03. 18:32
null
Talant Dujsebajev jó megoldásnak látná a nyolcas döntőt a férfi kézi BL-ben (Fotó: AFP)
Talant Dujsebajev, a lengyel PGE Vive Kielce vezetőedzője azt javasolja: négyes helyett nyolcas döntő zárja le az idényt a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.

 

A szezon a csoportkör után, az egyenes kieséses szakasz első fordulója előtt szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt. Az európai szövetség (EHF) később úgy döntött, hogy a negyeddöntőbe jutásért június elején játsszanak a csapatok, a negyeddöntőre június 22–28. között kerüljön sor, a kölni négyes döntőt pedig augusztus 22–23-án rendezzék.

Az új időpontok kihirdetése óta számos kritikát kapott az EHF, mivel július 1-jén sok játékos klubot vált, másrészt a legjobbaknak szinte egyáltalán nem lenne nyári szünete.

„Rendkívül nehéz lesz júniusban lejátszani a nyolcaddöntőt és a negyeddöntőt is. Nem hozna reális eredményeket. Sokkal jobb lenne, ha a nyolcaddöntők után nyolcas döntőt rendeznének Kölnben. Ez lenne a legjobb megoldás, és biztosítaná a tisztességes játék feltételeit” – mondta Talant Dujsebajev, a lengyel bajnok Kielce vezetőedzője.

A negyeddöntőbe jutásért a Mol-Pick Szeged a címvédő északmacedón Vardar Szkopje, a Telekom Veszprém pedig a lengyel Orlen Wisla Plock együttesével találkozik. A két magyar csapat azonos ágon van, vagyis továbbjutás esetén a nyolc között egymással játszanának.

Legfrissebb hírek

Palasics Kristóf visszatért a Veszprémhez

Kézilabda
20 órája

Műhiba a Szeged és a PSG meccsén a kézi BL-ben

Kézilabda
2025.03.28. 18:03

Videó: ezzel az időn túli szabaddobással adott reményt Mackovsek a Szegednek

Kézilabda
2025.03.28. 09:59

Mario Sostaric elmondta, mi szólhat a Szeged továbbjutása mellett a PSG otthonában

Kézilabda
2025.03.28. 09:36

Kikapott a Szeged a PSG-től a férfi kézi BL-ben, bravúr kell a negyeddöntőhöz

Kézilabda
2025.03.27. 20:25

Nem akármilyen örömhírrel szolgált Bánhidi Bence a PSG elleni rangadó előtt

Kézilabda
2025.03.27. 12:31

Bodó Richárd: Ez a PSG már nem az, amelyik rendre a négyes döntőért játszott

Kézilabda
2025.03.27. 08:10

Bukaresti sikerével közelít a Veszprémhez a Magdeburg a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.03.26. 22:23
Ezek is érdekelhetik