Kézi: a Veszprém és a Győr is a BL négyes döntőjébe kerülhet – sajtóhír

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.14. 10:21
null
Ott lehet a Final Fourban a Veszprém? (Fotó: Dömötör Csaba)
A B-terv szerint a szezonban eddig elért eredmények alapján kerülnének ki a férfi és a női kézilabda Bajnokok Ligája elhalasztott négyes döntőinek résztvevői, amelyek közé így bekerülne a Telekom Veszprém és a Győri Audi ETO.

A L'Équipe francia sportnapilap arról számolt be, hogy az európai szövetség több tervet is kidolgozott arra vonatkozóan, hogyan alakuljon ki a legrangosabb európai kupasorozatok final fourjának mezőnye. Az egyik verzió szerint a férfiaknál a csoportkörben, a nőknél pedig a középdöntőben elért eredményeket vennék figyelembe, és az ott első és második helyezett klubok kerülnének a négyes döntőbe.

A férfiaknál így a csoportjában második helyen végző Veszprém mellett a Barcelona, a Kiel és a Paris Saint-Germain, míg a nőknél a címvédő, a középdöntőben első Győrön kívül a francia Metz és a Brest Bretagne, valamint dán Esbjerg alkotná a négyes döntő mezőnyét.

Egy másik elképzelés viszont lehetőséget adna a pályán elért kvalifikációra: ez egymeccses párharcot jelentene, méghozzá az előkelőbb helyen rangsorolt csapat otthonában, egy héttel a négyes döntő előtt. Míg azonban a nőknél csak egy, a férfiaknál még két kör van hátra a négyes döntőig, hacsak nem módosítanak a versenykiírásnak ezen a részén is.

A férfiaknál 14 együttes küzd még a BL-ben, közülük kettő – a csoportjában első Barcelona és Kiel – már biztos negyeddöntős, a Veszprém és a Pick-Szeged pedig a negyeddöntőbe jutásért zajló párharcokban érintett.

A nőknél még nyolc klub van versenyben, a negyeddöntőben a győrieken kívül már nincs magyar érintettség, mivel az FTC-Rail Cargo Hungaria nem jutott tovább a középdöntőből.

A férfiaknál augusztus 22–23-ra, a nőknél szeptember 5–6-ra halasztották a kölni, illetve budapesti rendezésű négyes döntőt. Eredetileg mindkettőre májusban került volna sor.

Legfrissebb hírek

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43

Nem volt egri ellenszer a veszprémi támadójátékra

Kézilabda
2025.03.01. 20:33

Elhagyhatta a kórházat és már haza is utazott a Veszprém BL-meccsén összeeső dán játékvezető – kollégájával együtt felidézték a drámai pillanatokat

Kézilabda
2025.02.21. 10:40

Nagy gólfesztivált rendezett a Veszprém a Balatonfüred ellen

Kézilabda
2025.02.16. 20:55

Férfi kézilabda: a világ egyik legjobb védekező játékosa igazolhat Barcelonából Veszprémbe – sajtóhír

Kézilabda
2025.02.16. 12:12

A Veszprém mellett a Szeged is érdeklődik a vb-ezüstérmes horvát iránt; kivásárolta Sagosent az Aalborg!

Kézilabda
2025.02.13. 10:42

Bartha Csaba: Alapfilozófiám, hogy aki egy kicsit is hátradől, az lemarad

Kézilabda
2025.02.12. 10:22

Sorsoltak a férfi kézilabda Magyar Kupában, elkerülte egymást a Veszprém és a Szeged a nyolc között

Kézilabda
2025.02.10. 14:17
Ezek is érdekelhetik