Férfi kézi: a Komló készen áll az NB I-re, Katzirz Dávid visszavonul

Vágólapra másolva!
2020.05.28. 12:53
null
Katzirz Dávid (jobbra) fog kezet korábbi csapata, a Szeged másodedzőjével, Marko Krivokapiccsal (Fotó: Péter Szabó Zoltán/Sport36-Komló)
Bejelentette visszavonulását a magyar válogatott kézilabdázó, Katzirz Dávid, csapata, az elmúlt hónapok nehézségeit megoldó Komló pedig kihirdette, milyen kerettel vág neki a következő NB I-es szezonnak.

Csütörtökön sajtótájékoztatót tartott a Sport36-Komló magyar élvonalbeli férfi kézilabdacsapata, amelyen Sziget Szabolcs, a Komló Sport Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az elmúlt hetven napban sikerült életben tartani a klubot, és az önkormányzat mellett helyi vállalkozások is a csapat mellé álltak, így a június 2-i határidőig nevezni fognak az NB I-be. Ehhez azonban a költségvetést csökkenteniük kellett, a játékosokkal húsz százalékos bércsökkentésben állapodtak meg a következő szezonra, amit elfogadtak, a keretet sikerült egyben tartani.

Két fiatal, az irányító Manojlovics Sztefán és a beálló Gajdos Dániel távozik, a klub célja, hogy olyan csapathoz kerüljenek, ahol folyamatos játéklehetőséget kapnak. Az utánpótlásból három fiatal játékos, Kovácsevics István, Illés Levente és Szilágyi Benjámin csatlakozik a felnőttekhez, egyedül a balszélen van még kérdés, de Szigeti reményei szerint arra is napokon belül választ találnak.

A sajtótájékoztatón a 95-szörös válogatott csapatkapitány, a júniusban 40 éves balátlövő, Katzirz Dávid 28 év kézilabda után bejelentette a visszavonulását, de a jövőben sem szakad el a klubtól, klubigazgatóként és klubmenedzserként az edző, Kilvinger Bálint mellett dolgozik tovább.

A játékossal készített interjúnkat ide kattintva olvashatják!

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda NB I: Csurgón nyert a Veszprém, szoros tatabányai siker

Kézilabda
3 órája

Egy góllal nyert Balatonfüreden a Ferencváros a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
Tegnap, 20:18

Férfi kézi NB I: otthon verte meg a PLER-t a Győr

Kézilabda
2025.03.07. 19:48

Nem volt egri ellenszer a veszprémi támadójátékra

Kézilabda
2025.03.01. 20:33

Férfi kézi NB I: a Csurgó a második félidőben állva hagyta a PLER-t

Kézilabda
2025.02.28. 18:41

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Férfi kézi NB I: 14 évnyi játék után távozik Balatonfüredről a saját nevelésű átlövő

Kézilabda
2025.02.24. 12:13

Férfi kézi: nem lehetett megállítani a lelkes balatonfüredi fiatalokat

Kézilabda
2025.02.24. 07:27
Ezek is érdekelhetik