Férfi kézi NB I: Csoknyai István lett a Budakalász edzője

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.06.15. 09:23
Szinte teljesen kicserélődött csapattal és új szakmai stábbal vág neki a férfi kézilabda NB I következő idényének a Budakalász: az együttes vezetőedzője a korábbi szövetségi kapitány és balatonfüredi tréner, Csoknyai István lesz, a munkáját Hajdu Tamás segíti másodedzőként, a szakmai igazgatói posztot Gúnya Péter tölti be – írja hivatalos honlapjának hétfői hírében a klub.

Csoknyai István (Fotó: Török Attila)
Csoknyai István (Fotó: Török Attila)
Csoknyai István (Fotó: Török Attila)
Csoknyai István (Fotó: Török Attila)
Csoknyai István (Fotó: Török Attila)

„Hat gyönyörű évet töltöttem Füreden – idézi a klubhonlap Csoknyai Istvánt –, ahol folyamatosan az élmezőnybe kerülés, illetve a nemzetközi porondon való szereplés volt a cél. Kalászon most természetesen mások a prioritások: az első évben szeretnénk biztosan, izgalmak nélkül benn maradni az NB I-ben, azt követően pedig stabil első osztályú csapattá válni.”

A budakalászi keret szinte teljesen kicserélődött, de Csoknyai számára nem lesz szokatlan feladat új csapatot építeni.

„Balatonfüreden is majdnem minden évben új csapatot kellett csinálnom, és a fiatalok folyamatos beépítését is elvárták tőlem. Itt most ugyanez a helyzet, és ráadásul azonosulni is tudok a feladattal, mert roppant fontosnak tartom, hogy minél több fiatal, magyar tehetség kapjon lehetőséget a legjobbak között” – fogalmazott az új edző, akivel három évre szóló szerződést kötött a klub.

Érkeznek légiósok is a csapathoz, és visszatér a svéd IK Sävehoftól távozó Koncz András is – derült még ki a klubhonlapról.

Legfrissebb hírek

Nem volt egri ellenszer a veszprémi támadójátékra

Kézilabda
2025.03.01. 20:33

Férfi kézi NB I: a Csurgó a második félidőben állva hagyta a PLER-t

Kézilabda
2025.02.28. 18:41

Férfi kézi NB I: 14 évnyi játék után távozik Balatonfüredről a saját nevelésű átlövő

Kézilabda
2025.02.24. 12:13

Férfi kézi: nem lehetett megállítani a lelkes balatonfüredi fiatalokat

Kézilabda
2025.02.24. 07:27

Férfi kézi NB I: a Veszprém magabiztosan győzött a Budakalász vendégeként

Kézilabda
2025.02.23. 18:34

A Szeged meglepetésre kikapott Balatonfüreden

Kézilabda
2025.02.22. 20:15

Férfi kézi NB I: alsóházi meccset nyert Egerben a PLER

Kézilabda
2025.02.21. 19:35

Lemondott a magasabb fizetésről, a PLER-nél marad a szlovén kézilabdázó – hivatalos

Kézilabda
2025.02.18. 18:07
Ezek is érdekelhetik