Női kézi: Túlléptem azon, hogy távoznom kellett Érdről – Tóth Gabriella

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2020.07.09. 18:00
Tóth Gabriellának nem volt a tervei között, hogy 2020 tavaszán távozik az Érd kézilabdacsapatától, a sors mégis úgy hozta, hogy a következő idényre való felkészülést már a Siófokkal kezdte meg. A magyar válogatott irányítóval beszélgetett az NSO Tv új csapata első közös edzéseinek egyikén. 

Többek között elmondta, már teljesen túltette magát azon, hogy távoznia kellett Érdről, ahol első számú irányítóként számítottak rá. Siófokon a posztján igen nagy a konkurenciaharc, hiszen Nerea Pena mellett a francia klasszissal, Gnonsiane Niomblával is meg kell küzdenie a játékidőért.

„Bár szeretem az ilyen versenyhelyzeteket, úgy gondolom, hogy nem kell egymással versenyeznünk, hiszen a célunk ugyanaz. Ki kell használni azt az időt, amit a pályán töltünk. Elég sok mérkőzés vár ránk az idényben, azaz az edzői stáb biztosan sokat forgatja a csapatot, így azzal nem lesz probléma, hogy ki mennyit fog játszani. Hogy átlövőként is számítanak-e rám? Még nem tudom, de ez is előfordulhat” – válaszolta.

Videónkban szóba kerül még, hogymennyire más játékstílussal találkozott a Siófoknál, illetve kitér rá, hogy fel vannak-e készülve a koronavírus esetleges második hullámára. Továbbá arra is felel, vajon képes lehet-e az erős keretű Balaton-parti együttes felülkerekedni a világklasszisokat soraiban tudó Győrön a magyar bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
15 órája

Párizs 2024: pozitív Covid-tesztet produkált a britek háromszoros olimpiai bajnok úszója az ezüstérme után

Párizs 2024
2024.07.29. 18:40

Megkönnyebbült, hogy kimondta, vége – Nerea Pena kényszerű visszavonulásról, fradizmusról, magyar nyelvről, jövőbeli tervekről

Képes Sport
2024.05.14. 10:03

Abena korábban még sohasem duplázott tétmeccsen; Pena élete egyik legjobb döntésének nevezte, hogy az FTC-hez igazolt

E-újság
2024.05.10. 23:58

Női kézi NB I: Tóth Gabriella csavargólját a vízilabdások is megirigyelnék – videó

Kézilabda
2024.04.27. 11:32

Női kézilabda: érzelmes sajtótájékoztatón jelentette be visszavonulását a Fradi korábbi közönségkedvenc játékosa

Kézilabda
2024.03.26. 17:43

Női kézi MK: A Fradi nem volt ma extra, de ha holnapig játsszuk, akkor sem tudjuk megnyerni – Tóth Gabriella

Kézilabda
2024.03.09. 20:10

Női kézilabda: négy alapemberével hosszabbított a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2023.12.19. 17:55
Ezek is érdekelhetik