Kézilabda: buborék az NB I-ben? Van ennél rosszabb verzió is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.09.25. 10:44
null
Balássi Imre a héten hozott új szabályokról, az elmaradt meccsekről és a nézőkről is szót ejtett (Fotó: Kovács Anikó)
„Ha nem lesz más megoldás, akkor buborékba vonulunk, és úgy fejezzük be a szezont” – mondta Balássi Imre a Digi Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban. A kézilabda NB I-es liga elnöke a héten hozott új szabályokról is szót ejtett, és elmondta, még az is előfordulhat, hogy nem lesz lehetőség pótolni a sok elmaradt mérkőzést.

 

„A buborékrendszert csak akkor kellene megvalósítani, ha helyezésekről vagy a lezárásról gondoskodunk” – idézi Balássi Imrét a kézilabda-bajnokság lebonyolítása kapcsán a Reggeli Start Facebook-oldala. Az NB I-es liga elnöke azzal indokolt, hogy ilyenkor „egy csapatnál ha megjelenik a koronavírus, akkor az kiesik a rendszerből, nyolc-tíz mérkőzése elmarad. Ezeket nehéz lenne pótolni, mert költséges, másrészt pedig az utolsó verziónak kell lennie a buboréknak.”

A helyzet napról napra módosul, erre egy példával utalt a fehérvári klubot is irányító sportvezető.

„Ezen a héten is változtattunk, innentől halasztani csak hatósági karantén esetén, illetve bizonyos létszám alatt lehet. Mindenkinek az utánpótlásából kell gondoskodni a feltöltésről – innentől ha tizenkét játékossal rendelkezik egy csapat, akkor köteles kiállni.”

Balássi Imre a nemzetközi kupákban szereplő csapatok kapcsán odáig ment, hogy az elmaradt mérkőzések és a sűrű program miatt „előfordulhat olyan helyzet, hogy nem lesz hova tovább halasztani.”

Az NB I-es liga elnöke a szurkolók kapcsán elmondta: „nem gondolom, hogy a nézők jelentenek veszélyt a játékosokra. Sajnos a sportág jellegéből adódik, hogy veszélyesek a csapatok egymásra.”

Balássi Imre azonban hozzátette, hogy központi döntés esetén nézők nélkül fognak játszani a kézilabdázók.

A teljes beszélgetés ide kattintva nézheti meg.

Security Check Required

Legfrissebb hírek

Kézilabda: teljes az utánpótlás 2025-ös versenynaptára

Utánpótlássport
12 órája

Szombathelyre igazol az Eb-bronzérmes beálló, Pásztor Noémi

Kézilabda
2025.03.03. 15:32

Nem volt egri ellenszer a veszprémi támadójátékra

Kézilabda
2025.03.01. 20:33

Gulyás István: Az edzőség több mint hivatás

Utánpótlássport
2025.02.28. 18:44

Férfi kézi NB I: a Csurgó a második félidőben állva hagyta a PLER-t

Kézilabda
2025.02.28. 18:41

Pődör Rebeka: A gólkirályi cím másodlagos, a csapat sikere fontosabb

Kézilabda
2025.02.28. 06:36

Női kézi: svéd válogatott irányítót igazolt a Debrecen

Kézilabda
2025.02.27. 17:26

Jól kezdett a Szombathely, de végül fölényesen győzött a Győr a női kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2025.02.25. 19:35
Ezek is érdekelhetik