Férfi kézi: újabb pozitív esetek, veszélyben a Tatabánya El-szereplése

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.10.12. 18:12
null
Újabb koronavírusos játékosok a Tatabányánál (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Tatabányánál egyelőre nagy kérdőjel a további menetrend, miután hétfőn két újabb játékosnak is pozitív lett a koronavírustesztje.

 

A két új fertőzöttel így összesen hatra nőtt a koronavírusos megbetegedések száma a Tatabányánál – klub elnöke, Marosi László a kialakult helyzet kapcsán arról beszélt a kemma.hu-nak, hogy a pozitív esetek miatt a nemzetközi kupaszereplés is veszélybe került.

„A hétfői vizsgálatoknak, illetve tesztnek kedden lesz meg az eredménye Csapatunk majdnem két hete nem edzett már. A folytatás, hogy tarthat-e a vezetőedző edzéseket a tesztek eredményétől függ. Az Európa-ligával kapcsolatban a megbeszélésünkön két fő téma vetődött fel. Mivel eddig ezeknek a találkozóinknak Győr adott otthont, most kérdéses, hogy hol játsszuk a meccseinket. A hazai találkozókat szeretnénk a Földi Imre Sportcsarnokba lejátszani, zárt kapuk mögött, ez a klub költségvetését is kímélné, illetve a fertőzésveszélyt is mérsékelhetné.”

„Ezenkívül már kérelmeztük az európai szakszövetségnél (EHF), hogy az első két El-meccsünket hadd halasszuk el. Ugyan huszonegy játékost neveztünk – a négy utánpótláskorúval együtt – a kupába, ám, ha a hétfői tesztek eredményei pozitívak, könnyen elfordulhat, hogy még így sem tudnánk kiállni. A döntés az EHF kezében van. Ha az európai szövetség nem engedélyezi ezt, akkor nem tudni, mi lesz…”

A kemma hozzáteszi: „a Tatabánya helyzetét az is nehezíti, hogy pozitív koronavírusteszt esetén a mostani protokoll szerint a fertőzésből kigyógyult játékos csak hat hét után kaphatja vissza a sportorvosi igazolását, a játékengedélyét. Azaz nagyjából november közepén léphetnének pályára a tatabányaiak, gyakorlatilag minden edzés nélkül”.

Legfrissebb hírek

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
16 órája

Könnyedén győzte le a NEKA-t a Veszprém

Kézilabda
2025.03.25. 20:02

A listavezető Veszprém 44 gólt dobva nyert a Győr ellen

Kézilabda
2025.03.22. 17:52

„Lassan, de biztosan újra kézilabdázónak érezhetem magamat” – rehabilitációjáról beszélt Jehia el-Dera

Kézilabda
2025.03.15. 08:43

Férfi kézilabda NB I: Csurgón nyert a Veszprém, szoros tatabányai siker

Kézilabda
2025.03.09. 20:09

Egy góllal nyert Balatonfüreden a Ferencváros a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2025.03.08. 20:18

Férfi kézi NB I: otthon verte meg a PLER-t a Győr

Kézilabda
2025.03.07. 19:48

Férfi kézi El: pont nélkül zárta a második csoportkört a Tatabánya

Kézilabda
2025.03.04. 22:19
Ezek is érdekelhetik