Férfi kézilabda: elmarad a Szeged–Flensburg – hivatalos

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2020.10.27. 17:02
null
Újra karanténba került a Szeged (Fotó: Török János/Délmagyarország)
A Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy a Meskov Breszt elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-meccs után végzett koronavírustesztek három játékosnál is pozitív eredményt hoztak. Az EHF később hivatalosan is tudatta, hogy a legfrissebb fejleményeket figyelembe véve elmarad a csütörtökre tervezett Szeged–Flensburg találkozó.

 

A Bresztet megjáró keret minden tagja karanténba vonult, a Szeged pedig értesítette a fehérorosz klub mellett a magyar (MKSZ) és az európai (EHF) szövetséget, valamint a Flensburgot, amelyet csütörtökön látott volna vendégül a Tisza-parti együttes.

A találkozóra felfüggesztették a jegyértékesítést, majd később az EHF hivatalosan is megerősítette, hogy elmarad a mérkőzés.

Bubori Kornél, a Szeged erőnléti edzője hétfőn elmondta, a koronavírusos megbetegedésből visszatérőknek eltérően kell adagolni a terhelést, ezért kell öt csoportra bontani a keretet. Az újabb megbetegedések után még nehezebb lesz a munka megszervezése.

Legfrissebb hírek

Tobias Thulin: Ha így folytatjuk, fényes jövő vár ránk

Kézilabda
2025.04.15. 08:11

Nem egy napon játssza majd BL-negyeddöntős párharcának odavágóját a Veszprém és a Szeged

Kézilabda
2025.04.10. 17:38

Mikler Roland: Remélem, ez sorsfordító győzelem volt!

Kézilabda
2025.04.05. 12:38

Mikler: Éreztük, hogy képesek vagyunk megcsinálni Párizsban ezt a csodát

Kézilabda
2025.04.04. 10:16

Felejthetetlen éjszaka Párizsban: fordított, és a negyeddöntőbe jutott a Szeged a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.04.03. 22:23

Szitáék és Rostáék is kiestek, a Magdeburggal találkozik a Veszprém a férfi kézi BL-negyeddöntőben

Kézilabda
2025.04.02. 22:25

Palasics Kristóf visszatért a Veszprémhez

Kézilabda
2025.03.29. 11:31

Műhiba a Szeged és a PSG meccsén a kézi BL-ben

Kézilabda
2025.03.28. 18:03
Ezek is érdekelhetik