Női kézi El: nem utazik a Fehérvár Norvégiába, búcsúzik

Vágólapra másolva!
2020.11.19. 13:57
Az Alba Fehérvár KC játék nélkül búcsúzott a női kézilabda Európa-ligától, mert nem utazik el a norvég Storhamar HE otthonába, ahol ezen a hétvégén a selejtező harmadik fordulójának mindkét mérkőzését játszotta volna.

 

A norvég klub honlapjának csütörtöki beszámolója emlékeztet a két együttes korábbi megállapodására, amely szerint a párharc mindkét meccsét egy helyszínen, Hamarban rendezik. Először a múlt hétvégét jelölték ki, aztán a székesfehérváriak kérésére egy héttel későbbre módosult az időpont, ám a magyar klub végül lemondta az utazást.

Az Alba Fehérvár honlapja szerint a legújabb szabályozás értelmében a Norvégiába érkezést követően kötelező PCR-tesztelésen esne át a csapat, amelynek tagjai az eredmények laboratóriumi kiértékeléséig minimum 24 órás karanténba kerülnének. Amennyiben találnak pozitív esetet, akkor a mérkőzések elmaradnak, a küldöttség egészséges tagjai hazautazhatnak, de a fertőzöttek tíz napra helyi karanténba kerülnek.

„A bevezetett norvég hatósági előírások betartása és a mérkőzések lebonyolítása miatt szükséges csütörtöki indulásig olyan kevés idő állt rendelkezésre, amely lehetetlenné tette az utazás előkészületeit, és különösképpen a norvég beutazási protokollnak, valamint az európai szövetség utazás előtti tesztelésre vonatkozó előírásának való megfelelést, így a csapat nem tudott elutazni. Úgy döntöttünk, hogy a játékosok védelme érdekében lemondjuk a hétvégi mérkőzéseket” – áll indoklásként a közleményben.

Újabb változtatásra nincs lehetőség, ezért a Storhamar a csoportkörbe került, az Alba FKC pedig játék nélkül búcsúzott a nemzetközi szerepléstől, ugyanis a selejtező második fordulójában a svájci LC Brühl nem tudott kiállni a fehérváriak ellen.

Az Európa-liga selejtezőjében jelen állás szerint két magyar csapat lesz érdekelt, a Debrecen és a Vác. Mindkét együttes szombaton játszik, előbbi magyar idő szerint 11 órától a török Kastamonu Belediyesi GSK, utóbbi 20 órától a cseh DHK Baník Most otthonában. A csoportkörbe jutás mindkét esetben ezen az egy meccsen dől el.

Legfrissebb hírek

A Szolnokot is simán legyőzte, a Falco veretlenül nyerte meg az alapszakaszt a kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.12. 20:21

Férfi kosár NB I: száz pont felett a Falco, a címvédő még mindig hibátlan

Kosárlabda
2025.04.05. 20:19

Vojvoda vezérletével a Fehérvár legyőzte a Honvédot a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.28. 20:01

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
2025.03.28. 09:12

Magyar gólok segítették a Thüringer HC-t a Valcea ellen a női kézi El-ben

Kézilabda
2025.03.22. 17:54

A Körmend fölényes győzelmet aratott Kecskeméten a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.14. 20:29

Egy félidőn át bírta a Szeged a Fehérvár tempóját a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.05. 20:03

Kuczora Csenge a negyeddöntőbe lőtte csapatát az Európa-ligában – videó

Kézilabda
2025.02.23. 08:58
Ezek is érdekelhetik