Női kézi MK: elsőként az FTC jutott a legjobb négy közé

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.04.10. 21:09
null
11 góllal nyert Vácon a Ferencváros (Fotó: fradi.hu)
A női Magyar Kupa negyeddöntőinek sorát az FTC kezdte meg, méghozzá a Vác otthonában. A 37–28-as győzelmével Elek Gábor együttese biztosította be először a helyét a május közepén sorra kerülő négyes döntőben.

 

 

A zöld-fehérektől Kovacsics Anikó, Pásztor Noémi és Tóth Nikolett sérülés miatt hiányzott (visszatért viszont a győri olimpiai selejtezőtornán a válogatott színeiben megsérülő Szucsánszki Zita), míg a hazai csapatban Diószegi Nikolett, Lakatos Rita és a szerb válogatott Szanja Radoszavljevics nem lépett pályára.

A tartalékos váciak a mérkőzés – szinte védőmunka nélküli – első harmadában még lépést tudtak tartani a kissé dekoncentráltan kezdő Fradival, ám a szünetig már jelentős előnyt szerzett a vendégcsapat.

A második félidőben tovább nőtt a különbség, és egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy a sportszerű, de alacsony színvonalú mérkőzésen Háfra Noémiék jutnak be a május közepi négyes döntőbe.

A Debrecen–Siófok és az Érd–Kisvárda meccset vasárnap, a Győr–MTK-találkozót pedig április 27-én rendezik.

NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Váci NKSE–FTC-Rail Cargo Hungaria
28–37 (17–23)
Legjobb dobók: Kácsor 7, Hámori és Pálffy A. 5-5, ill. Háfra N. 9, Malestein 7, Klujber 5

Legfrissebb hírek

„A stresszel volt a legnagyobb harcom, amiben már kezdtem alulmaradni” – Elek Gábor arról, hogy miért távozott az FTC-től

Kézilabda
2025.03.25. 11:04

Janurik Kinga 53 százalékkal védett, nyert az FTC Kisvárdán

Kézilabda
2025.03.22. 20:01

Nem okozott gondot a tabellautolsó a Ferencvárosnak a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.03.18. 19:19

Megvan, hol folytatja az FTC-től idény végén távozó Allan Heine

Kézilabda
2025.03.17. 20:05

Női kézilabda NB I: a második félidőben már nem hagyott kérdést az FTC; az MKC most legyőzte a Budaörsöt

Kézilabda
2025.03.14. 20:07

Ancsin Gábor: A hazai pályán kivívott olimpiai részvétel mindent felülmúl

Kézilabda
2025.03.11. 11:01

Allan Heine: Jó, hogy van egy Lauránk a kapuban!

Kézilabda
2025.03.02. 17:49

Glauser volt a hős, hétméteresekkel a Ferencváros nyerte a Győr elleni MK-döntőt

Kézilabda
2025.03.02. 17:30
Ezek is érdekelhetik