Női kézi NB I: jogerőre emelkedett a Siófok pontlevonása

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.06.01. 19:46
null
Nerea Pena sem kapta meg a bérét, négy pontot veszített a Siófok (Fotó: Tumbász Hédi)
Jogerőre emelkedett a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) büntetése, amivel négy pontot levont a Siófok KC élvonalbeli női csapatától.


Az MKSZ május 10-én a spanyol Nerea Pena, múlt szerdán pedig a világbajnok holland Laura van der Heijden lejárt munkabérből fakadó követelése miatt büntette meg az Európa-liga-ezüstérmes klubot.

A szövetség honlapján kedden Juhász István, a szakmai- és versenybizottság elnöke elmondta, hogy a siófokiak nem fellebbeztek a döntések ellen, így azok jogerőre emelkedtek.

Mint kifejtette, az élvonalbeli klubokat tömörítő NB I-es liga kérésére került bele az elmaradt bérkövetelésekre vonatkozó szabályozás a versenykiírásba. Eszerint, ha egy klub munkabérből vagy megbízási díjból fakadóan kilencven napot meghaladó lejárt, bruttó egymillió forint fölötti tartozást halmoz fel játékosával vagy sportszakemberével szemben, beadvánnyal lehet fordulni az MKSZ-hez.

Amennyiben a sportszervezet a tartozását megfizeti az eljárás megindítását követően, vagy annak ideje alatt, abban az esetben a csapattól két pontot le kell vonni. Ha az eljárás lezárásáig nem rendezik a tartozást, a sportszervezetet kizárással kell büntetni.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. FTC 26 25 1 892–590 +302 50
2. Győr 24 23 1 874–502 +372 46
3. Mosonmagyaróvár 25 18 7 720–673 +47 36
4. Vác 26 16 1 9 769–753 +16 33
5. Debrecen 25 15 1 9 754–685 +69 31
6. MTK 26 14 2 10 785–805 –20 30
7. Siófok
26
16
1
9
803–723
+80
29*
8. Dunaújváros
26
9

17
699–774
–75
18
9. Kisvárda 26 8 2 16 649–715 –66 18
10. Fehérvár 26 7 1 18 676–808 –132 15
11. Érd 26 6 2 18 701–828 –127 14
12. Szombathely26
6
1
19
653–813
–160
13
13. Boglári Akadémia-SZISE 26 6 1 19 693–815 –122 13
14. Békéscsaba 26 4 2 20 641–825 –184 10
*A Siófoktól 4 pontot levontak.
A végelszámoláskor pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények rangsorolnak.

 

Legfrissebb hírek

Kristiansen és Breistöl is visszatért, a Győr 27 góllal verte meg a Vasast a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.03.26. 19:25

Per Johansson: Egyenesen a koppenhágai Roskilde Fesztiválról estem be edzőnek

Kézilabda
2025.03.24. 19:21

Janurik Kinga 53 százalékkal védett, nyert az FTC Kisvárdán

Kézilabda
2025.03.22. 20:01

A második félidőben állva hagyta a Debrecent a Győr a női kézirangadón

Kézilabda
2025.03.22. 19:44

Női kézi NB I: rangadót nyert Mosonmagyaróváron a Vác

Kézilabda
2025.03.21. 19:29

Füzi-Tóvizi Petra: A harmadik hely lebeg a szemünk előtt

Kézilabda
2025.03.20. 10:32

Nem okozott gondot a tabellautolsó a Ferencvárosnak a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.03.18. 19:19

Megvan, hol folytatja az FTC-től idény végén távozó Allan Heine

Kézilabda
2025.03.17. 20:05
Ezek is érdekelhetik