Higgadt, józan és reális – Papp Bálint jegyzete

Őszintén reméljük, hogy a magyar női kézilabda-válogatott következő olimpiai szereplésére nem tizenhárom évet – ennyi telt el a 2008-as, pekingi és az idei, tokiói ötkarikás játékok között –, hanem csak hármat kell várni. A 2024-ben Párizsban sorra kerülő seregszemlére való kijutás édes vagy éppen mázsás terhével immár az új szövetségi kapitánynak, Golovin Vlagyimirnak kell megbirkóznia a nemzeti csapat élén. Új olimpiai ciklus, új kapitány, új remények.

Kapaszkodjunk ebbe a mottóba, és elegánsan emelkedjünk felül azon a tényen, hogy amíg az egyaránt a világ jelenlegi egyik legjobbjának számító norvég nemzeti csapat élén az elmúlt 40 évben ötször, a franciánál hétszer neveztek ki új szakvezetőt, nálunk a mostani a huszadik váltás a kispadon. Ez a körülmény természetesen nem lényeges az ősztől két Európa-bajnoki selejtezővel, majd világbajnoki szerepléssel munkához látó tréner szempontjából, pusztán a sportág hazai sajátosságai­nak egyik jellemző mutatója, és ezen írásban nem is a miértjére keressük a választ. Ahogyan az sem számít, hogy Golovin vezetésével az elmúlt években világ- és Európa-bajnoki aranyérmet nyert a magyar juniorválogatott – amivel a végtelenül higgadtan, józanul és reálisan fogalmazó új kapitány is pontosan tisztában van.

A nagy esélyt megkapó 51 éves szakember a lapunknak adott interjúban gyorsan leszögezte, most nem valós érmekről beszélni. Még kevésbé vizionálni – ezt már mit tesszük hozzá. A jelenleg az MTK női csapatát is irányító edző többek között arról beszélt kinevezése kapcsán, hogy a játékoskeretben szóba jöhető kézilabdázók nagy részével már dolgozott együtt, és tudja, az utánpótlássikerek miatt sokan csodát várnak a felnőttválogatottól is – ő azonban csoda helyett a munkában hisz. Bármekkora közhely ez, végtelenül igaz, az eddigi munkásságára is. Golovin – akinél jobban kevesek tudhatják, hogy az utánpótlás- és a felnőttmezőny kézilabdája és sikerei között mekkora a különbség – és stábja aligha ért volna el nagy győzelmeket a magyar tehetségekkel, ha nem kapta volna meg a megfelelő időt, ahogyan az elmúlt hat évben az MTK-nál is nyugodtan hagyták dolgozni, cserébe szisztematikus építkezéssel masszív középcsapattá gyúrta a fővárosi kék-fehéreket.

Van-e kockázat abban, hogy eddig jobbára az utánpótlásban sikeres edző kezébe adták a női válogatott irányítását? Persze hogy van. De ha a következő években hagyják, hogy Golovin Vlagyimir „felvegye a munkásruháját”, abból csuda jó dolgok is kisülhetnek.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!