Férfi kézi: Kaptam egy-két durva pofont – Bánhidi Bence

NAGY PÉTER, PUSZTAI VIOLANAGY PÉTER, PUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2021.11.15. 08:14
Döntetlent játszott egymással a Telekom Veszprém és a Pick Szeged az idény első derbijén, amely után szegedi részről Bánhidi Bencével és a mezőny legeredményesebb játékosával, a nyolc gólt szerző Sebastian Frimmellel beszélgetett az NSO Tv. 

„Tízes skálán olyan tizenegyes volt a védekezés keménysége a mérkőzésen, legalábbis én ezt éreztem. Hasonlított egy bajnoki döntőre, ezért is gondolom azt, hogy ez teljesen normális egy ilyen presztízsmeccsen. A mi védekezésünk is kőkemény volt, de nem durva, ezt hozzáteszem. Én azért kaptam egy-két durva pofont is, de ilyen a mai kézilabda”– jellemezte Bánhidi Bence a 26–26-ra végződött találkozó keménységét.

Videónkban kitér a piros lapokra, s szóba kerül az is, hogyan bírja az extra terhelést, miután poszttársa, Matej Gaber sérülés miatt nem játszhat. Sebastian Frimmel arról beszél, miképpen élte meg az első magyar derbijét, valamint az is kiderül, hogy a szegediek elégedettek-e a Veszprém otthonából elhozott egy ponttal.

FÉRFI KÉZILABDANB I
8. FORDULÓ
TELEKOM VESZPRÉM–PICK SZEGED 26–26 (15–14)
Veszprém,
5000 néző.Vezette:Bócz, Wiedemann
VESZPRÉM:CORRALES – GASPER MARGUC 5 (4), J. OMAR 3, Sipos, Blagotinsek, Lauge 2, STRLEK 5.Csere:CUPARA (kapus), Nenadics 3, Lékai 3, Maqueda 1, Nilsson 2, Ligetvári 2, Mahé.Edző:Momir Ilics
SZEGED:Alilovic – SOSTARIC 5 (1), Tönnesen 1, Bombac 1, Bánhidi 2, Mackovsek 2, FRIMMEL 8 (4).Csere:MIKLER (kapus), Henigman, MARTINS 6, Garciandía 1, ifj. Rosta M., Bodó, Radivojevics, Blonz.Edző:Juan Carlos Pastor
Az eredmény alakulása.4. perc: 3–1. 7. p.: 4–4. 16. p.: 7–9. 22. p.: 11–11. 24. p.: 13–11. 30. p.: 15–14. 36. p.: 18–15. 40. p.: 20–16. 48. p.: 23–23. 58. p.: 26–24.
Kiállítások:6, ill. 6 perc
Hétméteresek:5/4, ill. 8/5
MESTERMÉRLEG
Momir Ilics:
– Kemény és jó meccset játszottunk a Szegeddel. Nem lehetek elégedett, mert már négy góllal is vezettünk, mégsem sikerült nyernünk. Az első félidőben sok könnyű gólt kaptunk, ahogyan a mérkőzés végén is. Most viszont már előre kell tekintsünk, hiszen fontos meccsek várnak ránk.

Juan Carlos Pastor:– Az első félidőben inkább mi irányítottunk, leszámítva az utolsó három percet. A szünet után viszont feljavult a Veszprém, szerencsére vissza tudtunk jönni mínusz négyről. Mindkét csapat nyerhetett volna. Mindenképpen pozitívum, hogy magas színvonalú meccset játszottunk egy erős rivális ellen, viszont tudjuk, hogy sok munka vár még ránk a folytatásban.

AZ ÁLLÁS
1. Szeged981325–219+10617
2. Veszprém871270–198 +7215
3. Balatonfüred8611238–208 +3013
4. FTC853236–223 +1310
5. Gyöngyös8413214–204 +10 9
6. NEKA844214–226 –12 8
7. Budakalász8323194–213 –19 8
8. Tatabánya8314207–233 –26 7
9. Veszprémi KKFT734207–217 –10 6
10. Komló8224221–243 –22 6
11. Dabas8134203–207 –4 5
12. Eger826220–250 –30 4
13. Csurgó826191–226 –35 4
14. Kecskemét88193–266 –73 0
Legfrissebb hírek

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Távozik a Veszprémtől Palasics Kristóf, a Bundesligába igazol

Kézilabda
2025.01.31. 10:51

Bánhidi Bence: Sokkoló volt a vége, mindent megtettünk, nem ezt érdemeltük

Kézilabda
2025.01.28. 20:58

Bánhidi: Olyanok vagyunk, mint az oroszlán

Kézilabda
2025.01.28. 16:03

Bánhidi Bence: Egy jó csapat rossz játékkal is tud mérkőzést nyerni

Kézilabda
2025.01.25. 21:22

„Öregedtem rendesen a spanyol rendszerben” – régi képeken férfi kéziseink

Kézilabda
2025.01.24. 15:05

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

„Sipos és Ligetvári a példaképeim, mentálisan lesz megterhelő nekem a magyarok elleni meccs”

Kézilabda
2025.01.23. 09:05
Ezek is érdekelhetik