Férfi kézi BL: A küldetésünk, hogy a Veszprém történelmet írjon a final fourban – Corrales

Vágólapra másolva!
2022.06.15. 18:00
A Telekom Veszprém kapusa, Rodrigo Corrales sajnálja, hogy egyetlen rosszul sikerült hazai meccsük miatt bukták a magyar bajnoki címet, de most már csak a férfi kézilabda Bajnokok Ligája final fourra koncentrál. Szeretne történelmet írni a bakonyiakkal – szerinte a négyes döntő összes résztvevője, köztük nevelőklubja, a Barcelona ellen is van esélyük. A spanyol kapussal a veszprémiek hétfői edzése után beszélgettünk.

Rodrigo Corrales szerint mindenkit megtört a Szeged elleni vereség.

„Nagyon kemény volt mindenkinek, igazságtalannak éreztük, hiszen jól dolgoztunk egész évben, de hát ilyen a magyar bajnokság lebonyolítása: először kaptunk ki otthon az évadban, ami a bajnoki címünkbe került. De arra kell gondolnunk, miket értünk el idén: legyőztük itthon a Barcelonát és a Kielcét is, akik most ott vannak a final fourban. Úgyhogy ezekből a sikerekből lehet önbizalmat gyűjteni, hiszen bizonyítják, bárkit meg lehet verni Kölnben, ahogy persze bárkitől ki is lehet kapni. Jó szezont vívtunk, és ilyenkor nem hagyhatod, hogy egyetlen rossz eredmény határozza azt meg. Egyetlen meccsen kaptunk ki a bajnokságban egyetlen góllal, hihetetlen, hogy így sem lettünk bajnokok, de ez van. Ilyen a sport, nem tudunk mit tenni, de előttünk van egy nagyon fontos hétvége, ahol reméljük, a szerencse majd a mi oldalunkon áll.”

Videónkban beszél a Kielce elleni elődöntőről; arról, hogy történelmet szeretne írni a Veszprémmel, illetve egy esetleges Barcelona elleni mérkőzés is szóba kerül.

„Mindenkinek az az álma, hogy megnyerje” – Sipos első final fourjára készül

KÉZILABDA BL, NÉGYES DÖNTŐ (KÖLN, LANXESS ARÉNA)

ELŐDÖNTŐ (június 18.)

15:15. TELEKOM VESZPRÉM–Kielce (lengyel)
18.00: THW Kiel (német)–Barcelona (spanyol)
A 3. HELYÉRT (június 19.)
Kezdés: 15.15
DÖNTŐ (június 19.)
Kezdés: 18.00
Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián majdnem lemaradt róla, hogy nyert – videó

Tenisz
Tegnap, 21:54

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 08:09

Imre Bence–Sipos Adrián csúcstalálkozó lesz a Német Kupa döntőjében – kézilabdakörkép

Kézilabda
2025.04.12. 21:29

Nem egy napon játssza majd BL-negyeddöntős párharcának odavágóját a Veszprém és a Szeged

Kézilabda
2025.04.10. 17:38

Ennyire bíznak egymásban a női kéziválogatottunk játékosai – VIDEÓ

Kézilabda
2025.04.09. 09:41

Egymásnak ugrottak Nikitscher csapattársai a kispadon – videó

Spanyol labdarúgás
2025.04.07. 13:45

Felejthetetlen éjszaka Párizsban: fordított, és a negyeddöntőbe jutott a Szeged a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.04.03. 22:23

Szitáék és Rostáék is kiestek, a Magdeburggal találkozik a Veszprém a férfi kézi BL-negyeddöntőben

Kézilabda
2025.04.02. 22:25
Ezek is érdekelhetik