Női kézi: több poszton is bevethető játékost igazolt az Érd

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.02. 19:44
null
Csáki Zsófi aláírt az Érdhez (Fotó: handballerd.hu)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Érd a hivatalos oldalán tudatta, hogy szerződtette a másodosztályú Algyőtől a valamennyi belső poszton bevethető Csáki Zsófit.

 

Csáki Zsófi Szegeden kezdett kézilabdázni, az utóbbi három évben pedig az Algyőben szerepelt, amellyel az NB II-ből feljutott a másodosztályba, ahol idén a negyedik helyen végzett az együttes.

Csáki a2018–2019-es idényben, a Budaörs színeiben már bemutatkozott az élvonalban, az Érd elleni találkozón három gólt is szerzett.

„A Budaörsnél kevesebb játéklehetőséget kaptam, mert még fiatalabb voltam. Érden szeretnék kibontakozni az első osztályban – idézte az Érd hivatalos oldala az előző idényben 26 meccsen 105 gólt szerző fiatal játékost, aki a posztjára is kitért. – Mindegyik belső poszton játszottam már, úgyhogy nem leszek megilletődve, ha átkerülök jobbátlövőbe vagy irányítóba. Hivatalosan balátlövő a posztom, de bárhol megállom a helyem.”

Legfrissebb hírek

Női kézi: marad Szombathelyen a saját nevelésű, magyar válogatott kapitány

Kézilabda
1 órája

Kristiansen és Breistöl is visszatért, a Győr 27 góllal verte meg a Vasast a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.03.26. 19:25

Per Johansson: Egyenesen a koppenhágai Roskilde Fesztiválról estem be edzőnek

Kézilabda
2025.03.24. 19:21

Janurik Kinga 53 százalékkal védett, nyert az FTC Kisvárdán

Kézilabda
2025.03.22. 20:01

A második félidőben állva hagyta a Debrecent a Győr a női kézirangadón

Kézilabda
2025.03.22. 19:44

Női kézi NB I: rangadót nyert Mosonmagyaróváron a Vác

Kézilabda
2025.03.21. 19:29

Füzi-Tóvizi Petra: A harmadik hely lebeg a szemünk előtt

Kézilabda
2025.03.20. 10:32

Nem okozott gondot a tabellautolsó a Ferencvárosnak a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.03.18. 19:19
Ezek is érdekelhetik