Sör helyett pezsgő – Bobory Balázs jegyzete

A veszprémiek között vannak néhányan, akik úgy ismerik a kölni Lanxess Arenát, mint a tenyerüket, talán azt is tudják, a kolbász vagy a „schnitzeles” szendvics a jobb, bár, mondjuk, azon talán meglepődnének, hogy már öt és fél euró egy nagy pohár sör, a létesítmény környékén viszont már négyért is lehet kapni. A szegediek hivatalos résztvevőként még sohasem élvezték a final four ikonikus helyszínének vendégszeretetét, a csaknem húszezer néző morajlását, biztatását, a fülsiketítő zajt. Hazai porondon már felváltva szerzik a dicsőséget az „Építőkkel”, de a nemzetközi porond csúcseseményéről eddig mindig lemaradtak.

Azon a polcon, ahová a veszprémiek és a szegediek is sorolják magukat, évről évre nem lehet más a cél, nem kerülhet máshová a hangsúly, mint a sportág legnagyobb klubeseményére, a Bajnokok Ligája négyes döntőjére. Ennek szellemében alakítják ki a kereteket, s bár a két magyar résztvevő játékospolitikája még mindig eltér, az világosan látható – a visszafogott, óvatos nyilatkozatok ellenére is –, hogy sikeresnek ítélni egy-egy évadot csak akkor lehet, ha a hazai sorozatokban elért jó eredmények mellett a kölni végjátékba is sikerül eljutni.

Az azonban világosan látszik, hogy az élmezőnybe kívánkozó riválisok száma az évek során egyre nő, a hatalmas tét, a presztízs és a vele járó anyagi megtérülés lehetősége csak élezi a versenyt, s bár az elmúlt években egy-egy idény előtt mindig kikiáltottak valakit fő esélyesnek, megtapasztaltuk azt is, hogy a final fourban már nincs erős és gyenge, a szerencse, az aktuális forma és a mentális erő dönt.
A mai világban utóbbi szerepe hatványozottan számít – nemcsak a helyezésekről döntő mérkőzéseken, hanem már az odáig vezető úton is. A magyar együtteseknek is arra kell felkészülniük, hogy a Bajnokok Ligája kiegyensúlyozottsága együtt jár a pofonokkal meg persze a nagy győzelmekkel, és mindegyiket megfelelően kell kezelni ahhoz, hogy a végére összálljon a mozaik, és meg lehessen tapasztalni a kora nyári Köln szépségét.

Azt hiszem, ha a Veszprém és/vagy a Szeged végigmegy a saját útján, és eljut a Lanxess Arenáig, már egyetlen magyar drukkert sem fog érdekelni, hogy öt és fél euróra drágult a sör, amire persze még a pohár betétdíját is rápakolják. Sőt, ha valamelyik együttesünk sporttörténelmet ír, akkor még pezsgő is folyhat ott, ahol eddig többnyire csak keserű pirulákat nyeltünk.

A veszprémiek között vannak néhányan, akik úgy ismerik a kölni Lanxess Arenát, mint a tenyerüket, talán azt is tudják, a kolbász vagy a „schnitzeles” szendvics a jobb, bár, mondjuk, azon talán meglepődnének, hogy már öt és fél euró egy nagy pohár sör, a létesítmény környékén viszont már négyért is lehet kapni. A szegediek hivatalos résztvevőként még sohasem élvezték a final four ikonikus helyszínének vendégszeretetét, a csaknem húszezer néző morajlását, biztatását, a fülsiketítő zajt. Hazai porondon már felváltva szerzik a dicsőséget az „Építőkkel”, de a nemzetközi porond csúcseseményéről eddig mindig lemaradtak.

Azon a polcon, ahová a veszprémiek és a szegediek is sorolják magukat, évről évre nem lehet más a cél, nem kerülhet máshová a hangsúly, mint a sportág legnagyobb klubeseményére, a Bajnokok Ligája négyes döntőjére. Ennek szellemében alakítják ki a kereteket, s bár a két magyar résztvevő játékospolitikája még mindig eltér, az világosan látható – a visszafogott, óvatos nyilatkozatok ellenére is –, hogy sikeresnek ítélni egy-egy évadot csak akkor lehet, ha a hazai sorozatokban elért jó eredmények mellett a kölni végjátékba is sikerül eljutni.

Az azonban világosan látszik, hogy az élmezőnybe kívánkozó riválisok száma az évek során egyre nő, a hatalmas tét, a presztízs és a vele járó anyagi megtérülés lehetősége csak élezi a versenyt, s bár az elmúlt években egy-egy idény előtt mindig kikiáltottak valakit fő esélyesnek, megtapasztaltuk azt is, hogy a final fourban már nincs erős és gyenge, a szerencse, az aktuális forma és a mentális erő dönt.
A mai világban utóbbi szerepe hatványozottan számít – nemcsak a helyezésekről döntő mérkőzéseken, hanem már az odáig vezető úton is. A magyar együtteseknek is arra kell felkészülniük, hogy a Bajnokok Ligája kiegyensúlyozottsága együtt jár a pofonokkal meg persze a nagy győzelmekkel, és mindegyiket megfelelően kell kezelni ahhoz, hogy a végére összálljon a mozaik, és meg lehessen tapasztalni a kora nyári Köln szépségét.

Azt hiszem, ha a Veszprém és/vagy a Szeged végigmegy a saját útján, és eljut a Lanxess Arenáig, már egyetlen magyar drukkert sem fog érdekelni, hogy öt és fél euróra drágult a sör, amire persze még a pohár betétdíját is rápakolják. Sőt, ha valamelyik együttesünk sporttörténelmet ír, akkor még pezsgő is folyhat ott, ahol eddig többnyire csak keserű pirulákat nyeltünk.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!