Több mint harminc éve annak, hogy láttam a Legjobb dobás című 1986-os filmet Gene Hackman főszereplésével. Egy kosárlabdaedző küzdelmeiről szól, aki felforgatja a helyi középiskolás csapatért rajongó kisváros életét. Az egyik jelenetben, amikor a hazai közönség hangos nemtetszését fejezi ki az együttes összeállítása miatt, kiállt a pálya közepére, mindenkit csendre intett, a játékosokra mutatott, és így szólt: „Ne fütyüljék ki őket, mert ez az önök csapata.”
Nem tudom, mennyire vág ide a jelenet, nekem ez jutott eszembe az Európa-bajnokság előtt álló magyar női kézilabda-válogatottról. Lehet kritizálni a lányokat, lehet előre temetni mindent, de ez a mi csapatunk, inkább álljunk mellettük, miközben mi is tudjuk, ők is tudják, nem ezen az Eb-n kell megváltaniuk a világot. Persze minden meccsen meg kell tenni mindent a győzelemért, és abból lehet valami, de egyedül Svájc ellen lehet elvárás a biztos győzelem, a többi meccsben minden lehetőség benne van.
A formálódó keret java része a húszas évei elején jár, a fiatalok pedig már többször bizonyították, hogy egészen jó eredményeket képesek elérni, egy olimpiai hetedik és egy világbajnoki tizedik hely azért nem olyan, amit inkább kihagyunk az önéletrajzunkból.
Megszoktuk, hogy világklasszisokkal van teli a csapat, de mivel kimaradt egy generáció, nem igazságos azt várni ezektől a fiataloktól, hogy máris ugyanazt a szintet hozzák, főként hogy három alapember az utolsó pillanatban esett ki, és a kapitánynak át kellett szerveznie az együttest. Hornyák Dóra csapatkapitány kitűnően rávilágított arra, hogy ennek az válogatottnak a hátránya egyben az előnye is: fiatal, ezért könnyen elbizonytalanítható, de könnyen átbillen a másik oldalra, és ha elkapja a fonalat, bármire képes – ebből némi ízelítőt a románok elleni meccs második félidejében láthattunk.
A biztatás egyébként is többet ér, még a profi sportban is, mint az állandó és gyakran túlzó kritika – higgyék el, most egész biztosan.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!