Férfi kézi: hazaigazol Izlandra a korábbi veszprémi klasszis

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.22. 12:22
null
Aron Pálmarsson az idény végén hazatér Izlandra Aalborgból (Fotó: Getty Images)
A dán férfi kézilabda-bajnokságban szereplő Aalborg hivatalos honlapján számolt be róla, hogy az idény végén, 2023 nyarán távozik a csapattól a korábban a német THW Kielt, a Telekom Veszprémet és a spanyol Barcát is erősítő izlandi átlövő, Aron Pálmarsson, aki személyes és családi okokra hivatkozva döntött úgy, hogy hazatér Izlandra és a következő idénytől az FH Hafnarfjordurt erősíti.

„Beszélgettünk Aronnal, hogy a kívánságának megfelelően felbontjuk a szerződését. A kézilabda természetesen mindig fontos számunkra, de el kell fogadnunk, hogy az életben vannak dolgok, melyek a sportnál is fontosabbak. Aron esetében is ez a helyzet és ennek fényében döntöttünk úgy, hogy eleget teszünk a kérésének” – mondta Jan Larsen, az Aalborg igazgatója.

Pálmarsson 2021 nyarán hároméves szerződést kötött az Aalborggal, melyet a játékos kérésére felbontanak a felek.

„Az első naptól kezdve hihetetlenül boldog voltam, hogy az Aalborg izgalmas projektjének részese lehetek. Mindig is úgy éreztem, hogy a szurkolók, az edzők és a játékosok is jól bánnak velem. Egy ideális világban a következő idényt is itt tölteném, de néha az élet fordulatot vesz és át kell értékelni a helyzetet, ezért döntöttem úgy, hogy sok évnyi külföldön tartózkodás után nyáron visszatérek Izlandra. Hálás vagyok azért, hogy a klub megértette a helyzetemet, kétség sem férhet hozzá, hogy az idény hátralévő részében is mindent megteszek annak érdekében, hogy minél több címet nyerjünk el” – fogalmazott Pálmarsson, aki eddig 58 mérkőzésen lépett pályára, s 187 gólt szerzett.

A játékos a következő idénytől korábbi klubja, az FH Hafnarfjordur játékosa lesz.

Legfrissebb hírek

Csak döntetlent játszottunk Montenegróval, még nem jutottunk ki az Eb-re

Kézilabda
2025.03.16. 19:00

„Lassan, de biztosan újra kézilabdázónak érezhetem magamat” – rehabilitációjáról beszélt Jehia el-Dera

Kézilabda
2025.03.15. 08:43

Lapozzunk! – Moncz Attila publicisztikája

Egyéb csapat
2025.03.06. 23:33

Megvan, melyik csapattal játszik a Szeged a férfi kézi BL-ben a negyeddöntőbe jutásért

Kézilabda
2025.03.06. 22:25

Nagy csatában harcolta ki a továbbjutást a Kielce; döntetlennel negyeddöntős az Aalborg a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.03.05. 22:28

Simán kikapott a Szeged a Magdeburgtól, így már nem találkozhat a Veszprémmel a kieséses szakaszban

Kézilabda
2025.03.05. 20:23

Gálázva nyert a Veszprém Párizsban

Kézilabda
2025.02.27. 22:43

Bodó Richárd: Rendkívül fontos hatvan perc vár ránk

Kézilabda
2025.02.27. 10:19
Ezek is érdekelhetik