Női kézilabda: Háfra poszttársa a Vipersben folytatja

Vágólapra másolva!
2023.01.27. 13:00
null
Abbingh a nyáron Norvégiába igazol (Fotó: vipers.no)
Lois Abbingh az idény végén távozik a Háfra Noémit is a soraiban tudó dán Odense női kézilabdacsapatától, és a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes norvég Vipersben folytatja pályafutását.

Az Odense szerette volna megtartani a 30 éves, a holland válogatottal világbajnok balátlövőt, azonban a játékos három dániai idényt követően a váltás mellett döntött, és két évre aláírt a Vipershez.

Büszke vagyok rá, hogy a következő idénytől kezdve egy kétszeres BL-győztes csapatban játszhatok, amely a norvég bajnokságban is dominált az elmúlt években. Remélem, hogy a legjobbamat nyújtva én is hozzá tudok járulni a jövőbeli sikerekhez” idézi Abbinghot a Vipers honlapja.

A norvégoknak már csak azért is szükségük volt egy klasszisra a posztra, mert a korábbi érdi Markéta Jerábková a dán Ikasthoz igazol.

Abbingh korábban szerepelt a német Oldenburg, a romániai Baia Mare (Nagybánya), a francia Issy Paris és az orosz Rosztov-Don csapataiban, utóbbi időszakot követően újra csapattársa lesz az oroszok kitűnősége, Anna Vjahireva.

Legfrissebb hírek

A Ludwigsburg nagy lépést tett a Győr felé, az Odense még nagyobbat az FTC irányába a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.03.23. 16:00

A Veszprém ragaszkodik Palasics Kristóf visszahívásához

Kézilabda
2025.03.23. 11:44

Szöllősi-Schatzl Nadine az idény végéig a Metzben játszik

Kézilabda
2025.03.11. 22:51

Megvan Katrine Lunde új csapata – hivatalos

Kézilabda
2025.02.17. 11:01

Női kézilabda BL: az Esbjerg nyerte a dán rangadót, az Odense jöhet az FTC-nek a final fourért

Kézilabda
2025.02.16. 21:20

A korábbi győri átlövő Bukarestben folytatja

Kézilabda
2025.02.04. 12:21

Újabb magyar válogatott játékosra csapott le a Metz – hivatalos

Kézilabda
2025.01.30. 12:16

Dán edző veszi át az Odense irányítását – hivatalos

Kézilabda
2025.01.24. 13:40
Ezek is érdekelhetik