Kézilabda: Ilyés Ferenc pályázik a szövetség elnöki posztjára – interjú

– Mit szól hozzá, hogy egyesek szerint a jelenlegi elnök máris kijelölte az utódját, és éppen ön az? Ilyen egyszerű az egész?
– Természetesen nem ilyen egyszerű, és nem is így történt. Amikor a vele készült interjúban Kocsis Máté bejelentette, hogy nagy valószínűséggel nem jelölteti magát újra az elnöki posztra, először őt kerestem meg, vele beszéltem erről a szándékomról, hogy pályáznék. Már ezt megelőzően felkért elnöki tanácsadónak, úgy gondolom, ez tőle nem a bizalmatlanság jele. Azután azoknak az egykori játékostársaimnak is elmondtam, mire készülök, akik közül ma már többen klubvezetők, edzők. Mindenhonnan megerősítéseket, pozitív visszajelzéseket kaptam.

– Semmi értetlenkedés, megütközés, elriasztási kísérlet?
– Egyik sem, inkább csak annyi, hogy nagy a feladat.

– Hogyan oldaná meg?
– Főállású elnök lennék, ha megválasztanak, minden időmet erre fogom szánni, tisztában vagyok vele, hogy a Tatabányán elkezdett munkát ezért fel kellene adnom. Rövid távon természetesen az az egyik fő cél, hogy mindkét felnőttválogatottunk sikeresen vívja meg az olimpiai selejtezőt, illetve, a lányok először is jussanak el odáig. Részletes szakmai terveket most nem fejtenék ki, egy interjú ehhez nem a legmegfelelőbb fórum, de annyit azért elmondok, hogy a sportág nagyjainak megbecsülése és folyamatos szerepvállalása mellett meg kell találni azokat a fiatalokat, akik a szakmai újításokat, a legmodernebb kézilabdás felfogást képviselik. Hiszem, hogy mint mindig, a befektetett munka meghozza az eredményt.

– És a választók miért éppen önben higgyenek?
– Mert beleszülettem és onnantól fogva máig benne élek a kézilabdában, az elhivatottságomat szerintem senki sem kérdőjelezi meg. Mindhárom élklubnál megfordultam, azt hiszem, mindenütt minimum elfogadtak, az sem véletlen, hogy a válogatott csapatkapitánya lehettem a londoni olimpián. Hogy mindezt Székelyudvarhelyről érkezve érhettem el, azt annak köszönhetem, hogy a szívem, a lelkem a magyar kézilabdáé, bárhol, bármilyen minőségben volt benne szerepem, mindig mindent beleadtam.

– Ehhez fogható pályafutással kétségtelenül elenyészően kevesen dicsekedhetnek. Amit elért, az nagyon sok, ugyanakkor az elnöki tisztséghez önmagában még kevés. A jelenlegi elnök befolyását, érdekérvényesítési potenciálját kivel, mivel tervezi pótolni?
– Meggyőződésem, annyira szereti a kézilabdát, a közeget, a sportágban dolgozókat, hogy attól még, hogy nem jelölteti magát újra, nem engedi el a kezünket.

– Az elmúlt években mit csinált volna, azaz a jövőben mit csinálna másképp?
– A sportág tömegesítése megtörtént, a szükséges létesítmények, az infrastruktúra megépült, az utánpótlás-korosztályokban tarolunk. Kocsis Máté éppen a Nemzeti Sportnak adott interjújában fogalmazott úgy, hogy építeni csak a jövőt lehet, a jelent készen kapjuk. Az elmúlt években elvégzett munkának köszönhetően az alapok szilárdak, a magyar kézilabda egyedi lehetőségek előtt áll. Ezeket ki kell használni. Ezért kardinális kérdés a sikeres utánpótlás-játékosok átvezetése a felnőttválogatottba. Első lépésként meg kell vizsgálni, hogy a nehézségek csak akkor jelentkeznek-e, amikor az adott játékosok a korosztályos csapatokból kiöregednek, vagy korábbról erednek, mélyebben gyökereznek, és már a képzésben is bajok vannak.

– A kiemelkedő lehetőségekkel rendelkező akadémiák képzésében is?
– Nemcsak nálunk és nemcsak a mi sportágunkban léteznek akadémiák, ez általános nemzetközi tendencia. Azt azonban mindenkinek tudnia kell, hogy az akadémiák nem önmagukért vannak, hanem esetünkben a magyar kézilabda egészéért, és eredményességüket, létjogosultságukat elsősorban abból lehet lemérni, hány nemzetközi szintű játékost képesek kinevelni, nem pedig abból, hány érmet nyernek a csapataik a különféle hazai bajnokságokban. Aki ezt nem így gondolja, azzal le kell ülni, egyeztetni, ez kommunikációs feladat. Azokkal a srácokkal, akikkel együtt játszottunk éveken át a világversenyeken, és most vezető pozíciókat töltenek be csapatoknál és kluboknál, ez reményeim szerint nem megoldhatatlan feladat.

– A klubok döntéshozói, de ami talán ennél is fontosabb, a jövedelmük döntő hányadát ott megkereső játékosok mennyire képesek és hajlandók össz­magyar kézilabdás érdekben gondolkodni? Azoknál, akik kevésbé, ezt központi akarattal, eszközökkel ki lehet kényszeríteni?
– Hosszú távon mindannyiunk, így a sportág sorsát is a felnőttválogatottak eredményessége határozza meg. Ha ez nem is mindig és mindenkinek tűnik így, attól még igaz. Ugyanakkor nehéz pontosan kimérni, hogy a szövetség mennyiben lehet jelen a klubok hétköznapjaiban, munkájában. Saját tapasztalatomból mondom, hogy pályafutásuk befejezése után az egyes játékosokról is válogatottbeli eredményeik, a válogatottságukhoz való viszonyulásuk alapján ítélnek. Akkor már nem az elmúlt hétvégén klubszínekben lőtt gólok számítanak, hanem a nagy egész. Ettől még léteznek részérdekek, természetes, hogy a sportág minden szereplője nem mindig tart pontosan ugyanabba az irányba, de hiszem, hogy a fontos és közös ügyekben a lehető legközelebb tudom hozni egymáshoz az érintett feleket.

– Határozott és kiérlelt véleményt fogalmaz meg, miközben mindössze két éve sportvezető. Mondhatni, e téren tapasztalatlan; mit válaszol, ha ezt a fejére olvassák?
– Negyvenegy éves vagyok, ami egy állapot, erről nem tehetek. Arról már inkább, hogy harmincnyolc éves koromig játszottam a válogatottban, de remélem, ez nem számít hátránynak. Mert a válogatottságnak nekem nem onnantól lenne értéke, ha elnökké választanának, egész pályafutásom során pontosan tudtam és éreztem, mit jelent a nemzeti mezt viselni, és ezt a tudást, érzést igyekeztem a fiatalabbaknak is átadni. Egyébként pedig már 2018 óta dolgozom a szövetségben, a határon túli magyar kézilabdázás akadémiai rendszerének működtetésével kezdtem, most pedig elnöki tanácsadó vagyok. Emellett ismerek olyan hagyományos magyar sikersportágat, amelynek az új elnöke is korombéli, és a közelmúltban még aktív játékos volt.

– Tudja már, kik a további elnökjelöltek, a majdani ellenfelei?
– Nem tudom, de egyrészt nekem a saját programomra, tennivalómra kell koncentrálnom, másrészt nem tekinteném ellenfélnek őket, mert bárki is lesz az elnök, neki nem magát, hanem a magyar kézilabdázást kell építenie, pontosabban szolgálnia. Különben semmi értelme az egésznek.