Női kézi: távozik Debrecenből a válogatott beálló – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.03. 10:36
null
Bordás Réka (balra) nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését (Fotó: Török Attila)
Nem fogadta el a klub szerződéshosszabbítási ajánlatát, új kihívásokra vágyik a DVSC Schaeffler saját nevelésű, magyar válogatott beállója, Bordás Réka – közölte a hajdúsági klub honlapja.

A kézilabdás családból származó játékos (édesapja tagja volt a vb-ezüstérmes, olimpiai negyedik férfiválogatottnak) a Debrecen saját nevelésű játékosaként már a 2015–2016-os idényben bekerült az NB I-es csapat keretébe, s fokozatosan egyre több szerepet kapott a csapatban, ennek köszönhetően teljesítményével a szövetségi kapitányok figyelmét is felkeltette, s a magyar válogatott stabil tagja lett, melynek színeiben 2021. március 6-án mutatkozott be.

A DVSC szerette volna meghosszabbítani a játékos 2023 nyarán lejáró szerződését, ám Bordás nem fogadta el azt, mert új kihívásokra vágyok.

„Életem egyik legnehezebb döntése volt, de úgy éreztem, hogy a karrierem szempontjából muszáj meghoznom ezt a nehéz döntést – mondta Bordás Réka. – Szeretnék még többet fejlődni és új tapasztalatokat szerezni. Nehéz szívvel hagyom itt a klubot és a várost, hiszen Debrecen a második otthonom, a DVSC pedig a második családom. Örökké hálás leszek a klubnak, a városnak, a szurkolóknak és nem utolsósorban a csapattársaimnak és az edzőimnek. Nélkülük nem tartanék itt, ahol most.”

A Debrecen hivatalos oldala nem sokkal később bejelentette, hogy a Nemzeti Kézilabda Akadémia beállóját, Juhász Katát szerződteti, akit nagy tehetségnek tartanak, s aki Békéscsabán nevelkedett.

Legfrissebb hírek

21 éves brazilt igazolt a DKKA

Kézilabda
2025.04.08. 19:08

Az FTC is reagált, Jesper Jensen szerint félreértelmezték a szavait

Kézilabda
2025.04.08. 15:48

Osztrák válogatott balátlövővel erősített a Szombathely – hivatalos

Kézilabda
2025.04.07. 18:29

A Győr 21 góllal nyert Esztergomban, szűken győzött az FTC

Kézilabda
2025.04.05. 17:40

A Mosonmagyaróvár nagy csatában győzött Dunaújvárosban a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.04.04. 19:35

Elek Gábor visszatért a Népligetbe, az FTC felülmúlta az Esztergomot a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.04.02. 18:28

Elek Gábor: Amikor ott a lehetőség, élni kell vele

Kézilabda
2025.04.02. 09:17

Bemikrofonozták a játékvezetőket az FTC–Debrecen kézimeccsen – videó

Kézilabda
2025.04.01. 09:18
Ezek is érdekelhetik