Férfi kézi NB I: Szeged–Veszprém az alapszakaszsikerért

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.04.15. 12:36
null
Bánhidi Bence (balra) és Rasmus Lauge egyaránt kulcsszereplő lehet a szombati csatában (Fotó: Földi Imre)
Szombaton már az ötödik Szeged–Veszprém összecsapás következik a férfi kézilabda­idényben, eddig nyomasztó az Építők fölénye, amely mind a négy találkozót megnyerte, de a Szeged előtt itt az újabb lehetőség a szépítésre – a mérkőzésnek ráadásul tétje is van.

 

Aki nyer, lépéselőnybe kerül szombaton a Pick Arénában, az OTP Bank-Pick Szeged–Telekom Veszprém férfi kézilabda bajnoki rangadón, sőt, a két ponttal szinte biztosan megnyeri az NB I alapszakaszát is, amivel megszerzi a pályaelőnyt a júniusi bajnoki döntőben. Azért csak szinte biztosan, mert az Építők balatonboglári döntetlenje megmutatta, hogy bármi megtörténhet, s egyébként éppen annak a NEKA elleni 29–29-re végződött találkozónak köszönhető, hogy van tétje a szombati meccsnek, hiszen győzelemmel a szegediek a tabella élére ugorhatnak, és a papírforma szerint néhány forduló múlva ott is végeznének.

A két gárda négy héten belül negyedszer találkozik egymással, és tavaly is volt egy összecsapásuk az idényben, valamennyit a Veszprém nyerte meg. Ezek közül azonban csak a legutóbbit, a Magyar Kupa-finálét lehet igazán rangadónak nevezni, mert az hozott valódi ki-ki harcot, és azt érdemes alapul venni, ugyanis jól mutatja, hogy a két alakulat játékerőben nincs messze egymástól, s a Szegednek van esélye revansot venni az elvesztett Bajnokok Ligája-párbaj és az MK-döntő miatt.

„A Veszprém elleni újabb mérkőzés lehetőséget ad arra, hogy megszerezzük az alapszakasz első helyét, ami jelentős fegyvertény lenne, és szeretnénk, ha hazai pályán végre a mi javunkra dőlne el a találkozó – mondta klubja honlapjának  Mikler Roland, a szegediek válogatott kapusa. – Ez most a feladat, és a csapat is jó állapotban van. A meccsenkénti harminc feletti lőtt gól már biztató, a kapott kevésbé, ezért elöl-hátul javulnunk kell, mert a Veszprém mindenhol erős, és a mi oldalunkon mindennek tökéletesen kell működnie, hogy le tudjuk győzni.”

A bajnokságban egyébként hiába második, még a Veszprém áll jobban, mivel eggyel kevesebb meccset játszott, és a két csapat első egymás elleni mérkőzését 31–26-ra megnyerte tavaly októberben. A Szegednek az az egyetlen veresége a bajnoki idényben, így a döntetlen is a vendégeknek lenne jó, Juan Carlos Pastor együttese csak győzelemmel előzne. Az idény ötödik Szeged–Veszprém rangadója szombaton 17 órakor kezdődik a Pick Arénában, és aznap öt másik NB I-es bajnoki (Tatabánya–Gyöngyös, Fejér-B.Á.L.–Ferencváros, NEKA–Dabas, Komló–Budakalász, Budai Farkasok–Balatonfüred) kezdődik 18 órától.

KÉZILABDA
FÉRFI NB I
17.00:
OTP Bank-Pick Szeged–Telekom Veszprém (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.00: HSA NEKA–Dabas KC, Balatonboglár
18.00: Budai Farkasok-Rév Group–Balatonfüredi KSE, Budaörs
18.00: Sport36-Komló–CYEB-Budakalász
18.00: Mol Tatabánya KC–HE-DO B.Braun Gyöngyös
18.00: Fejér B.Á.L.-Veszprém–Ferencvárosi TC

AZ ÁLLÁS
1. Szeged 21 20 1 757–584 +173 40
2. Veszprém 20 19 1 793–569 +224 39
3. Tatabánya 20 13 1 6 616–557 +59 27
4. FTC 20 12 1 7 670–626 +44 25
5. Csurgó 21 11 3 7 575–571 +4 25
6. Balatonfüred 20 10 3 7 562–541 +21 23
7. NEKA 20 8 3 9 536–550 –14 19
8. Budakalász 20 8 3 9 540–587 –47 19
9. Gyöngyös 20 8 2 10 554–575 –21 18
10. Dabas 20 8 1 11 560–616 –56 17
11. Komló 20 7 2 11 539–585 –46 16
12. Veszprémi KKFT 20 4 16 558–676 –118 8
13. Cegléd 21 3 18 521–618 –97 6
14. Budai Farkasok 21 1 20 595–721 –126 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik