Női kézi NB I: két alapember is hosszabbított Érden

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.06. 08:58
null
Dávid-Azari Fruzsina a következő idényt is Érden tölti (Fotó: Getty Images)
A női kézilabda NB I-ben a bennmaradásért küzdő, s hat mérkőzéssel a bajnokság vége előtt a utolsó előtti helyen álló Érd hivatalos honlapján számolt be róla, hogy meghosszabbította Dávid-Azari Fruzsina és Sztankovics Réka szerződését, így a két játékos a következő idényt is a Pest megyei csapatnál tölti.

 

„Nagyon jól érzem magam Érden, megszerettem a közeget és nekem az is fontos, hogy összeegyeztethető itt a kézilabda a családdal. Sajnálom, hogy ez a szezonunk eddig így alakult és már csak matematikai esélyünk van a bennmaradásra. Tizennyolc éve az NB I-ben játszom, érdekes, de korábban még nem szerepeltem az NB I/B-ben. Abban bízom, hogy a következő szezonban több sikerélményben lesz részünk. Komoly felelősségem lesz nekem is, hiszen még nem voltam olyan szerepben, hogy valószínűleg én leszek az egyik legidősebb játékos. Ez nagy kihívás számomra is és szeretnék szép sikereket elérni a csapattal” – mondta a klub honlapjának a 2022–2023-as idény előtt érkező, s 76 gólnál járó Dávid-Azari Fruzsina.

„Az idény kezdetén volt egy kisebb egészségügyi problémám, de szerencsére abból egészségesen visszatértem. Utána személy szerint jól sikerültek a mérkőzéseim, most pedig még küzdünk a bennmaradásért, de nincs egyszerű dolgunk. Azért döntöttem úgy, hogy maradok, mert szeretek Jucóval (Simics Judit) együtt dolgozni és meg tudtunk állapodni a folytatásról. Ha jövőre NB I/B lesz, akkor mindenképpen a visszajutást kell megcéloznunk. Nekünk tapasztaltabb játékosoknak pedig segítenünk kell majd a fiatalokat akár példamutatással az edzések vagy a játék terén, akár úgy, hogy ha bármilyen kérdésük van, akkor nyugodtan tudjanak hozzánk fordulni” – mondta Sztankovics Réka.


AZ ÁLLÁS
1. Győr 22 21 1 715–500 +215 42
2. FTC 20 17 2 1 654–480 +174 36
3. Debrecen 19 13 2 4 555–478 +77 28
4. Mosonmagyaróvár 19 12 2 5 575–503 +72 26
5. Vác 19 9 2 8 502–496 +6 20
6. Fehérvár 18 8 2 8 453–490 –37 18
7. MTK 19 7 2 10 510–506 +4 16
8. Kisvárda 20 8 12 466–519 –53 16
9. Siófok 16 7 1 8 433–433 0 15
10. Dunaújváros 19 6 3 10 467–543 –76 15
11. Budaörs 19 5 3 11 457–535 –78 13
12. Békéscsaba 20 6 14 500–585 –85 12
13. Érd 19 3 16 463–589 –126 6
14. NEKA 19 2 1 16 442–535 –93 5
Legfrissebb hírek

Nem bírt a Kisvárdával a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
15 órája

11 gól sem volt elég, az Alba Fehérvár legyőzte a Vasast a női kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2025.04.17. 19:18

21 éves brazilt igazolt a DKKA

Kézilabda
2025.04.08. 19:08

Az FTC is reagált, Jesper Jensen szerint félreértelmezték a szavait

Kézilabda
2025.04.08. 15:48

Osztrák válogatott balátlövővel erősített a Szombathely – hivatalos

Kézilabda
2025.04.07. 18:29

A Győr 21 góllal nyert Esztergomban, szűken győzött az FTC

Kézilabda
2025.04.05. 17:40

A Mosonmagyaróvár nagy csatában győzött Dunaújvárosban a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.04.04. 19:35

Elek Gábor visszatért a Népligetbe, az FTC felülmúlta az Esztergomot a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.04.02. 18:28
Ezek is érdekelhetik