Női kézi: hosszabbított brazil légiósával a DVSC – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.03. 16:39
null
Mariana Costa (középen) az év végig marad Debrecenben (Fotó: Szabó Miklós)
Hivatalos honlapján jelentette be a női kézilabda NB I-ben érdekelt DVSC-Schaeffler, hogy új szerződést kötött a közelmúltban megsérülő brazil jobbszélsőjével, Mariana Costával.

A hajdúsági klub még márciusban jelentette be a világbajnok játékos távozását, de Mariana Costa súlyos sérülése felülírta a terveket, ezért a klub úgy döntött, hogy december 31-ig érvényes kontraktust köt a brazillal, aki nem egyezett meg más együttessel a folytatásról.

„Mariana Costa fontos játékosa a DVSC-nek, és úgy gondolom, az elmúlt két évben tett annyit a klubért, hogy megérdemli, hogy ebben a helyzetben ne hagyjuk magára. Az év végéig meghosszabbítjuk a szerződését, és igyekszünk minden téren segíteni neki abban, hogy mihamarabb felépüljön” – idézi a klubhonlap Ábrók Zsolt ügyvezetőt.

„Nagyon boldog vagyok, hogy lehetőségem van Debrecenben maradni, mert ez a klub, a város igazán különleges számomra, otthon érzem magam itt. Szeretem a csapatot, a szurkolókat és a klub dolgozóit. Bízom benne, hogy nagyszerű szezonunk lesz, közösen küzdünk a városunkért, hogy elérjük a célunkat! Természetesen mindent megteszek azért, hogy minél hamarabb felépüljek és még erősebben térhessek vissza. Eddig jól halad a gyógyulásom, napról napra jobban érzem magam. Köszönöm a segítséget az orvosoknak és mindenkinek, aki segít a felépülésemben. Ha újra készen állok találkozunk a Hódosban, remélem minél hamarabb! Addig is köszönök mindent!” – nyilatkozta Mariana Costa.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik