Férfi kézi: a spanyol élvonalba igazolt a Szeged kapusa

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.06.14. 19:40
null
Luka Krivokapics a spanyol élvonalban folytatja (Fotó: OTP-Pick Szeged)
A spanyol élvonalbeli kézilabda-bajnokság újonca, a Fertiberia a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződés kötött az OTP-Pick Szeged 21 éves kapusával, Luka Krivokapiccsal.

 

A szerb válogatott Krivokapics 21 éves, 195 centiméter magas. Leendő edzője, Toni Malla a következőket mondta róla:

„Nagyszerű játékos, aki kiváló közösségből érkezik hozzánk. Fejlődni akar, és pontosan beleillik abba csapatba, amelyet szeretnénk kialakítani. Habár fiatal, már van nemzetközi tapasztalata a Szegeddel és a szerb válogatottal. Boldogok vagyunk, hogy csatlakozik hozzánk.”

„Nagyon feldob, hogy ugyanabban a bajnokságban játszhatok, amelyben egykoron apám, Marko is – mondta Luka Krivokapics új csapata honlapjának. – Minden meccsen száz százalékot akarok nyújtani. Már számolom a napokat, amelyek még hátra vannak az évad kezdetéig. Tíz év után, amit az akadémián és a Szeged első csapatánál töltöttem, vissza akartam térni abba az országba, amelyben gyerekkorom nagyobb része telt. A Puerto Sagunto mutatta a legnagyobb érdeklődést, ez a csapat hitt bennem a legjobban az első pillanattól kezdve. Ezért döntöttem úgy, hogy aláírok a Fertiberiához. Gyerekkoromban évekig néztem a csapat meccseit arra gondolva, hogy egy nap én is ott lehetek a pályán, és nem a nézőtéren szurkolóként.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik