Női kézi: magyar válogatott beállóval erősített az FTC

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.12. 13:00
null
Bordás Réka az FTC-ben folytatja (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/kezilabda/noi-kezilabda/hirek/magyar-valogatott-bealloval-erositettunk" target="_blank">fradi.hu</a>)
A Ferencváros női kézilabda csapat hivatalos honlapján jelentette be, a Debrecen magyar válogatott beállója, Bordás Réka csatlakozik a fővárosi klubhoz a 2023-as idényben.

 

„Szerettem volna szintet lépni, a Bajnokok Ligájában szerepelni, ezért nagyon örültem a Ferencváros megkeresésének, és úgy éreztem, élnem kell a lehetőséggel – mondta Bordás Réka a fradi.hu-nak. – Volt szerencsém a final fourt a helyszínen megtekinteni, és átélve a hangulatot, alig bírtam magammal, az volt bennem, úristen, de jó lenne, ha a pályán tudnék lenni én is, szóval nagyon várom már, hogy kezdjük a közös munkát.”

A 25 éves, karcagi születésű beálló – aki nem mellesleg a világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó, Bordás József lánya – 2017 óta játszik a magyar élvonalban, ahol eddig egy nyíradonyi kölcsönév után végig a DVSC kézilabdázója maradt. 2021-ben kapta meg az első válogatott meghívóját, így a tokiói olimpián már ott volt kerettagként.

A Ferencváros a bajnokságban és a BL-ben is ezüstérmet szerzett az egy hete zárult idényben.

 

Legfrissebb hírek

Norvég és dán klasszist igazolt az FTC női kézilabdacsapata – hivatalos

Kézilabda
2025.04.11. 10:26

Az FTC is reagált, Jesper Jensen szerint félreértelmezték a szavait

Kézilabda
2025.04.08. 15:48

Ha nem javul a felesége állapota, mégsem jön a Ferencvároshoz Jesper Jensen

Kézilabda
2025.04.07. 20:10

A Balatonfüred egy pontot megmentett az eddigi utolsó otthonában, sima FTC-siker a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.04.05. 19:39

Elek Gábor visszatért a Népligetbe, az FTC felülmúlta az Esztergomot a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.04.02. 18:28

Bemikrofonozták a játékvezetőket az FTC–Debrecen kézimeccsen – videó

Kézilabda
2025.04.01. 09:18

Elkészült a női kézilabda BL-negyeddöntő pontos menetrendje, mutatjuk, mikor játszik az ETO és az FTC

Kézilabda
2025.03.31. 22:06

Simán nyert a Veszprém és az FTC; a Tatabánya kikapott Balatonfüreden a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.03.29. 19:37
Ezek is érdekelhetik