Férfi kézi: a Veszprém után a Szegeddel hozták hírbe a Barca klasszisát

Vágólapra másolva!
2023.08.02. 12:59
null
Luka Cindricet a Veszprém után a Szegeddel hozták hírbe (Fotó: Getty Images)
A Handball-Planet.com értesülése szerint Luka Cindric közel áll ahhoz, hogy közös megegyezéssel felbontsa szerződését a Bajnokok Ligája-ezüstérmes spanyol Barcával. A horvát kézilabdaklasszis a lap szerint a román Dinamo Bucuresti, a francia PSG, a német Melsungen és Füchse Berlin, vagy az OTP Bank-Pick Szeged játékosa lehet.

 

A Bajnokok Ligáját az északmacedón Vardar Szkopjéval 2017-ben, a Barcával 2021-ben és 2022-ben is megnyerő Luka Cindricgránátvörös-kékektől való esetleges távozásáról már tavasszal beszámoltunk, a horvát irányítónak hiába van még két évig érvényes szerződése, ő lehet a katalánok egyik „áldozata”, ugyanis az anyagi gondokkal küzdő klub számos szakosztályának csökkenti a költségvetését – a kosárlabdázóktól például távozott Nikola Mirotic.

A lap emlékeztet, hogy a Barca klasszis kapusa, Gonzalo Pérez de Vargas iránt a német sztárcsapat, a THW Kiel érdeklődik, míg Luka Cindric közel áll ahhoz, hogy megegyezzen szerződése felbontásáról a klubbal, s így szerződése lejárta előtt két évvel távozzon.

A Handball-Planet szerint a horvát klasszis lehetséges új állomáshelyei között van a román Dinamo Bucuresti, a Máthé Dominikot foglalkoztató francia Paris Saint-Germain és a Sipos Adriánt nemrég megszerző német MT Melsungen – ez a hármas a legkomolyabb érdeklődő, de mögöttük a szaklap az OTP Bank-Pick Szegedet és a német Füchse Berlint említi, mint ahová Cindric szerződhet.

Cindricet egyébként márciusban még a Telekom Veszprémmel hozták hírbe.

Legfrissebb hírek

Műhiba a Szeged és a PSG meccsén a kézi BL-ben

Kézilabda
12 órája

Videó: ezzel az időn túli szabaddobással adott reményt Mackovsek a Szegednek

Kézilabda
20 órája

Mario Sostaric elmondta, mi szólhat a Szeged továbbjutása mellett a PSG otthonában

Kézilabda
21 órája

Kikapott a Szeged a PSG-től a férfi kézi BL-ben, bravúr kell a negyeddöntőhöz

Kézilabda
2025.03.27. 20:25

Nem akármilyen örömhírrel szolgált Bánhidi Bence a PSG elleni rangadó előtt

Kézilabda
2025.03.27. 12:31

Bodó Richárd: Ez a PSG már nem az, amelyik rendre a négyes döntőért játszott

Kézilabda
2025.03.27. 08:10

Férfi kézi MK: elkerülte egymást az elődöntőben a Szeged és a Veszprém

Kézilabda
2025.03.24. 17:52

Kézilabda: Barcelonába igazolt a Veszprém klasszisának testvére – hivatalos

Kézilabda
2025.03.24. 13:31
Ezek is érdekelhetik